A kilencvenes évekre másfél évtized távlatából lassan nosztalgiával tekinthetünk, és nem ok nélkül: megvannak ennek a kornak a maga zenéi, öltözetei, hajstílusai, és nem utolsó sorban tárgyai. Sorozatunkban ez utóbbiakat mutatjuk be, a tamagocsitól a Turbo rágóig.

Sorozatunk első részében egy olyan tárgyat mutatunk be, amelyet többnyire csak Európa keleti részén forgalmaztak: a „sárgakazettás Nintendo-t”, vagyis a Terminator Ending Man-t. Ilyent a mai napig árulnak az interneten, az egyik román portálon például ötven lejért szabadulnának meg tőle.

„Emlékszem a 9,999,999 in 1 feliratú kazettákra, amelyeken legfennebb öt-hat játék volt”, mondja István, aki gyerekkorában mindig elcsodálkozott azon, hogy miért a 2000-es évet tüntetik fel a játékok mellett, ha csak 1996-ban járunk még. „Kínszenvedés volt az egész: a piacon megvásároltál egy kazettát, amelyiknek tetszett a borítója, aztán hazamentél, és valami mást kaptál. Szaladtál vissza, hogy alkudozz az elárusítóval” – emlékszik vissza.

Endre némileg árnyalja a képet, szerinte akkoriban – legalábbis a keleti széleken – nagy élmény volt ez a játék, a Mario, a Tank, a Bomberman vagy a RoboCop mellett el lehetett tölteni a délutánt, főleg ha áthívtunk egy barátunkat is. A konzolhoz társított pisztoly ugyan nem működött mindig jól, de a röpködő kacsákat többnyire le lehetett lőni vele.

Laci arra emlékszik, hogy volt egy repülős játék, amellyel mindenféle mértani alakzatokon kellett keresztül verekedned magad, meg egy rendőrös, ahol egy rabbal kellett elfutnod a hatóságok elől. „Jó volna beszerezni egyet. Unnám, mint ma az összes játékot, de jó poén volna” – mondja.

Érdemes végül néhány technikai adatot is feltüntetni, hogy érzékeltessük, milyen szinten állt az akkori technológia (hamisított változata) a maihoz képest: a Terminatorban 5.37 MHz-s processzor működött, a játékok felbontása 256 x 240 pixel volt, huszonöt színnel. Gyártóját az interneten sem találtuk meg, talán örök rejtély marad, hogy honnan szállították a kelet-európai országokba a Nintendo-klónt.