Börtönben marad John Lennon gyilkosa

Nyolcadik alkalommal is elutasították Mark David Chapmannek, John Lennon bebörtönzött gyilkosának szabadlábra helyezésért benyújtott kérvényét.

Mark David Chapman 2010. július 28-án készült felvételen | Fotó: MTI/EPA

És 1980-ban

A kegyelmi bizottság indoklása szerint ha szabadlábra helyeznék Chapmant, azzal „csökkentenék a bűntény komolyságát és aláásnák a törvény tekintélyét”.

Chapman a kegyelmi bizottság előtt elmondta, hogy még mindig rengeteg levelet kap a börtönben olyanoktól, akiknek nagy fájdalmat okozott azzal, hogy megölte az egykori Beatles-tagot.

John Lennont New York-i lakása előtt lőtték le

„Sajnálom, hogy ilyen fájdalmat okoztam. Sajnálom, hogy ilyen idióta voltam és rossz módját választottam a dicsőségszerzésnek” - fejtette ki a 34 éve börtönben lévő férfi a bizottsági meghallgatáson a szerdán nyilvánosságra hozott jegyzőkönyv szerint. Mint elmondta, már csak az általa megbántott emberek számát tekintve is megérti, ha a bizottság elutasítja kérelmét.

Chapman még mindig rengeteg levelet kap a börtönben a Beatles-rajongóktól

Chapmant 1981-ben „20 évtől élethosszig terjedő” szabadságvesztésre ítélték, miután 1980. december 8-án lelőtte John Lennont, a Beatles egykori meghatározó tagját annak New York-i lakása előtt. A férfi Buffalo északi részén tölti börtönbüntetését, legközelebb két év múlva nyújthat be kérvényt szabadlábra helyezéséért.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?