Index: ciánnal kezelte Bajort a hamis diplomás erdélyi orvos

A már súlyos beteg Bajor Imre körül tűnt fel utolsó hónapjaiban egy Vargha Zoltán nevű, magát doktornak nevező „gyógyító", akinek azonban semmilyen doktori végzettsége nincsen, hamisított román orvosi oklevéllel rendelkezett – írja pénteki cikkében az Index.hu.

Részletes portrét közöl az Index.hu arról az emberről, akinek a „tudományos intézetében” halála előtt megfordult Bajor Imre is. Azt írják, hogy a magát dr. Vargha Zoltánnak nevező férfi valójában nem orvos, bár szeret fehér köpenyben szerepelni. A Bajor Imréről szóló bulvárhírekben is „a Bajor Imre felépülését segítő intézet vezetőjeként" aposztrofálták, ez volna a saját kft.-je, a Dr. Vargha Metodika Tudományos Intézet Kft.

Vargha Zoltán a ’80-as évek második felében szökött át Romániából Magyarországra. Az 1990-es évek közepén már egy széleskörű ismertségnek örvendő, komoly pacientúrával rendelkező természetgyógyászati vállalkozást irányított, gyakran szerepelt a médiában, már-már „csodadoktorként” emlegették, aki szinte minden betegséget megszüntet - gyógyszerek nélkül – írta korábban a privatkopo.hu.

Az is szerepel a cikkben, hogy a Fővárosi Ítélőtábla 2009. április 23-án jogerősen háromrendbeli közokirat-hamisításért és egyrendbeli közokirat-hamisítás kísérletében mondta ki bűnösnek, miután a Mmarosvásárhelyi Orvos- és Gyógyszertudományi Egyetem (MOGYE) által kiadott, hamis diplomát nyújtott be a Semmelweis Egyetemhez honosításra.

Az Index cikke szerint Vargha megpróbálkozott még a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) doktori képzésén is, disszertációját saját módszeréről írta A Vargha-módszer továbbfejlesztése az extrém terhelésnek kitett állomány teljesítő képességének fokozására, de az egyetem a 2008 márciusában kiállított doktori oklevelet visszavonta Vargha egyetemi végzettségének a hiánya miatt.

Ehhez kapcsolódik, hogy július 18-án a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hivatali eljárást indított a Dr. Vargha Metodika Tudományos Intézet Kft.-vel szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt.

Bajor Imrét egyébként ciántartalmú B17 nevű szerrel kezelte Vargha intézete, de a színészt június végén az intézetből kórházba kellett szállítani – írja a lap. Bajor Imre augusztus 6-án hunyt el.

Kapcsolódók

Kimaradt?