Ötvenöt éves lett mindenki kedvence, a MINI

A prémium kisautók eredetije betöltötte 55. életévét, írja az autoblog.hu. A klasszikus Mini első ízben 1959-ben gurult ki az utakra, 2014-ben pedig a harmadik generációs új MINI folytatja a legendás kisautó töretlen sikertörténetét. A márka és rajongói a Nemzetközi Mini Találkozón, az angliai Kent megyében ünnepelték a jeles évfordulót.

Az idei Nemzetközi Mini Találkozót (International Mini Meeting, IMM) július 31. és augusztus 3. között az angliai Kent megyében rendezték meg, ahol a klasszikus Mini és az új MINI tulajdonosai közösen ünnepelték a legnépszerűbb brit kisautó 55. születésnapját. A Mini Club Hungary 43 fős csapattal vett részt a találkozón.

Amikor 1959. augusztus 18-án megérkezett a piacra a legelső klasszikus Mini, valószínűleg még senki sem gondolta, hogy a forradalmi kisautó koncepciója az autóipar egyik sikertörténetévé válik, öt és fél évtizeden át gyakorlatilag egyedüliként uralva a prémium kisautók szegmensét. 55 évvel ezelőtt egyszerre két modell debütált a nagyközönség előtt, amelyek mindössze pár külsőségben különböztek egymástól: a Morris Mini Minor és az Austin Seven.

A tervező, Alec Issigonis kisautója egyszerre volt egyszerű és ötletes: az apró külső méretek mögött már akkoriban hangulatos és élhető méretű utastér rejtőzött, négy üléssel. A márka egyediségét rejtő alapelveket 2001-ben a BMW Group erősítette meg, amikor feltámasztotta a legendás márkát az új MINI első generációjával. A MINI azóta is a korábbi, 20. századi generációk klasszikus értékeit egyesíti a 21. századi autógyártás követelményeivel.

A modellpaletta ma számos különleges képviselőből áll, kezdve a klasszikus felépítésű MINI-től, a MINI Clubman, a MINI Cabrio, a MINI Coupé és a MINI Roadster modelleken át egészen a négykerék-hajtással is rendelhető „nagytestvérekig”, mint a MINI Countryman és a MINI Paceman. 2014 tavaszán érkezett a piacra az új MINI harmadik generációja, az ősz pedig egy teljesen új modellváltozatot tartogat: az ötajtós MINI-t.

Az első Nemzetközi Mini Találkozót 1978-ban rendezték meg Németországban, és azóta minden évben más ország ad otthont a nagy bulinak. A következő találkozó Litvániában lesz, míg Angliában a szavazásra jogosultak eldöntötték, hogy a 2016-os IMM-et Belgium rendezheti meg.

Kimaradt?