Nem keltek el a helyettesítő tanári állások Hargita megyében

Hargita megyében 385 tanári helyettesítői állást hirdettek meg az augusztus 4-i elosztásra, amelyen 372 pedagógus vehetett részt, ám csak 172 állást töltöttek be. A fennmaradó helyekre augusztus és szeptember folyamán lehet jelentkezni. Leginkább a magyar tanítói és a magyar óvónői helyekre volt túljelentkezés.

Tavaly hiány volt a mérnök szakemberekből, idén viszont sikerült pótolniuk, ugyanis sikeresen vizsgázott és állást is kapott egy építészmérnök, valamint egy szerelőmérnök. Ha a szabályzat nem módosul, legközelebb augusztus 27-én lesz elosztás az áthelyezést kérőknek, illetve 28-án vagy 29-én a helyettesítői állásokra jelentkezőknek. Az óraadóknak szeptember 3-án és szeptember 11-én ismét a helyettesítői helyekre lesz elosztás, utoljára ebben az évben.

Kimaradt?