Templomában forgatott pornófilmet egy osztrák gyülekezeti tag

A pap szinte tombolt dühében, amikor rájött, hogy a templomában a gyülekezet egyik ifjú tagja pornófilmet forgatott. A „nem rendeltetésszerű használatra" egy névtelen bejelentés hívta fel a figyelmét, mely szerint a felső-ausztriai Hörsching templomában vették fel a felnőttfilm jeleneteit, majd az elkészült alkotást feltöltötték az internetre. A plébános, Walter atya ellenőrizte a felvételt és bevallása szerint elborzadva állapította meg, hogy a film valóban az általa oly jól ismert templomban készült, a főszereplőben pedig felismerte a gyülekezetének egyik 24 éves tagját.

A jelenet elején a sötét hajú nő farmerban és fehér blúzban tűnik fel, egyik kezében rózsafüzért tart, a másikban egy Bibliát, majd Isten házában követi el a paráznaság bűnét. A katolikus lelkész azonnal feljelentést tett a rendőrségen, ahol kiderítették, hogy valóban nem kértek engedélyt a filmforgatásra az érintettek, arról pedig végképp nem volt tudomásuk az egyházi illetékeseknek, hogy milyen kategóriájú film készül az épületben. Az egyházmegye ugyanakkor még vizsgálja, hogy a színészek és a stáb hogyan jutott be a templomba. A felvételről úgy vélik, júniusban készülhetett - számolt be az Austrian Times című osztrák hírhonlap.

A lap az osztrák büntető törvénykönyv 189. paragrafusára hivatkozva rámutat, hogy a „bajkeverés" tiltott dolog, márpedig ezzel a törvénytelen filmmel az egyház és a vallási közösség is kellemetlen helyzetbe került. Amennyiben bűnösnek találják a pornó készítőit, akár hat hónap börtönre vagy pénzbüntetésre is számíthatnak. A plébániának ezzel egyidőben igen intenzív lépéseket kell tennie, ha vissza szeretné állítani a templom méltóságát és hírnevét.

Az egyházmegye egy nyilatkozatban szögezte le, hogy azok a szentségek - keresztelők, házasságkötések és egyéb megszentelt események -, amelyekre a forgatás feltételezett ideje óta került sor, továbbra is érvényesnek számítanak, ugyanakkor szükség lesz az illetékes püspökre, aki a városba utazik, hogy megtisztítsa az épületet és a gyülekezetet a bűn szennyétől.

Kimaradt?