Kelemen szerint Corlățean maradi vagy manipulál

Nem méltóak a 21. századhoz vagy pedig manipulációs szándékot takarnak a román külügyminiszter Magyarországra utaló kijelentései a Minority SafePack ügyében indított luxemburgi perrel kapcsolatban – nyilatkozta szombat este Kelemen Hunor a HotNewsnak.

Az RMDSZ elnöke Titus Corlățean aznapi nyilatkozatára reagált, amely szerint Magyarország az Európai Unió révén kívánja megvalósítani azon célkitűzését, hogy az uniós országokban élő magyar etnikai kisebbségek nemzetközi gyámjává váljék. A román diplomácia vezetője azt kommentálta, hogy Budapest az RMDSZ oldalán, Bukarest az Európai Bizottság oldalán lépett be a kisebbségi állampolgári kezdeményezés brüsszeli elutasítása miatt indított perbe.

„Sajnálom, hogy a külügyminiszter Magyarországot is bekeverte ebbe az ügybe. A Minority SafePack beterjesztői között ugyanis nincs egy magyar állampolgár sem, tehát Budapestnek semmi köze az állampolgári kezdeményezéshez” – mondta Kelemen Hunor.

A szövetségi elnök hangsúlyozta, nem száll vitába Titus Corlățeannal, hanem Victor Ponta miniszterelnök álláspontját várja azzal az RMDSZ-kéréssel kapcsolatban, hogy Románia lépjen ki a luxemburgi perből. „Úgy gondolom, hogy a román kormány álláspontjának a 21. században hasonló kell lennie a német, az olasz vagy az osztrák kormányéhoz” – fogalmazott a politikus.

Mint ismert, Kelemen Hunor szombaton a maszol.ro-nak is megerősítette: az RMDSZ nem tud kormányon maradni, ha a román fél nem lép ki a luxemburgi perből. A szövetségi elnök szerdán tárgyal ismét erről a miniszterelnökkel.

Kapcsolódók

Kimaradt?