Protokollbotrány: selfie-t készített II. Erzsébettel egy tini

A királyi protokoll szerint a közös képet a brit uralkodóval ki kell érdemelni, akárki nem fotózkodhat a királynővel. Ezt a szabályt szegte meg egy tinédzser, aki a biztonságiak lassúságát kihasználva készített közös képet II. Erzsébettel, maga elé tartva a telefonját.

Az uralkodó Belfast egyik belvárosi piacán biztonsági emberek kíséretében haladt a rá várakozó tömeg felé, hogy néhányukkal kezet fogjon, amikor a tizennégy éves Jack Surgenor egy pillanat alatt közéjük lépett, behajolt, s már nyomta is telefonja képrögzítő gombját. A királynő meglehetősen zavart arcot vágott, a kíséret egyik tagja pedig már láthatóan készül közbeavatkozni. Egy szemfüles fotós megörökített a jelenetet, tökéletesen kiegészítve ezzel a selfie-képet.

A selfie-zés műfaja ezzel vélhetően a csúcsra ért, hiszen Obama amerikai elnöktől kezdve a legkiemelkedőbb politikusokról, sztárokról és közéleti szereplőkről itthon s külföldön egyaránt készült és nyilvánosságra került már hasonló kép.

Kimaradt?