Kincses többnyelvűség címmel szervezett június 21-26. között az Igen, tessék! mozgalom a kolozsvári nyelvhasználat történelmét bemutató tárlatot. A Főtéren megtekinthető kiállításról Bethlendi András projektvezetővel és a tárlatot összeállító történész-csapat egyik szervezőjével beszélgettünk.

Kolozsvár múltjában és jelenében is többnyelvű város, ahol több kultúra él egymás mellett, ez pedig a helyi normalitás része a mozgalom projektvezetője szerint. Bethlendi András úgy véli, sok esetben csak a tudatlanság az oka annak, hogy a román emberek ódzkodnak a többnyelvűségtől, nem úgy tekintenek a városra, mint ahol az ilyesminek helye volna.

Tapasztalatai szerint a román sajtó nem igazán foglalkozott a projekttel, egy személyes élményét azonban érdemesnek tartotta megosztani: „Egy idősebb román úr nézegette a város felekezeti és etnikai statisztikai adatait, és amikor látta, hogy mi vagyunk a szervezők, odajött, és áradozott a kiállításról. Az ő szavaival élve minden román embert erőszakkal kellene idehozni, hogy megtekintse a pannókat”.

A felhasznált anyagok aránytalansága miatt lemondtak a kronologikus rendezői elvről, így inkább tematikák mentén dolgoztak: olyan vizuális megjelenítést igyekeztek nyújtani, ahol minimális szükség van magyarázó szövegre, kivéve az első pannót, ahol a város etnikai, anyanyelvi és felekezeti statisztikáit ismertetik a dualizmus korszakától a 2002-es népszámlálásig, magyarázta Fodor János történész, akit az Igen, tessék! csapata többedmagával kért fel a tárlat anyagának összeállítására.

Elsősorban a szubjektív szelekció folyamata volt komoly kihívás számukra, igyekeztek kizárólag olyan anyagokat felhasználni, amelyek nem sértőek a város egyik közösségére nézve sem.

„Nyilván tudomásunk van arról, hogy mindegyik impérium a saját felsőbbrendűségét próbálta érvényesíteni nyelvileg és nemzetiségileg egyaránt. Így nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy egyik vagy másik történelmi időszak kedvezőbb nyelvi vagy nemzetiségi törvénnyel rendelkezett, amelynek gyakorlatban is volt szerepe” – mondta a történész, aki azonban fontosnak tartotta megállapítani, hogy korszaktól függetlenül az anyanyelv használata elsősorban a magánszférára korlátozódott, innen jutott korszaktól függően több vagy kevesebb nyilvános szerephez.

Két aktualitást is sikerült „becsempészniük” a válogatásba. Az egyiket a holokauszt-emlékév miatt, így a zsinagóga többnyelvű feliratait is megmutatják, egy 1946-os fotó mellett, amelyen a deportáltak visszahozatalának követelését örökítették meg, a másik aktualitás pedig a futball világbajnokság: a figyelmes érdeklődők felfedezhetik, hogy az egyik újságreklámos pannón az 1934-es olaszországi vébére hirdet utazási lehetőségeket egy korabeli utazási iroda, leírva, hogyan lehet eljutni „Cluj-tól Cluj-ig”.

Kérdésünkre azt is elmondta, tanulságos volna egy marosvásárhelyi kiállítást is szervezni, de ugyanígy hasznosnak tartaná a többi erdélyi nagyváros hasonló verzióit is. Létezhet az az igény, hogy szakmailag is elfogulatlan, többnyire tényekhez igazodó kiállítások születhessenek, mondta. Bethlendi András megerősítette, elképzelhetőnek tartja, hogy más helyszíneken is elkészítsék a település többnyelvűségét felmutató kiállítást, konkrétumot azonban nem tud mondani erről.