Kertészkedéssel készülnek egy jobb életre szatmári fiatalok

A szatmárnémeti Hans Lindner Alapítvány összefogást szorgalmaz a szociális gyermekétkeztetésben. Az alapítvány GoStart-csapata egy újszerű szervezésben nemcsak az alapítványi ingatlanok kertjeiben dolgozik, hanem felkérésre hátrányos helyzetűeknek is tud segíteni – tájékoztatott a szatmar.ro. A fiatalokból álló csapat Szatmár megyén belül bárhová elmegy, előzetes egyeztetés alapján és segít az aktuális mezőgazdasági munkákban.

Cserébe a gazdáktól zöldségeket és gyümölcsöket vár, amit majd az alapítványi konyhában feldolgoznak és gyermekétkeztetésre fordítanak.

Ezeket a fiatalokat senki nem nevelte

Az alapítvány GoStart nevű segítő programjának célcsoportját 16. életévüket betöltött, hátrányos helyzetű fiatalok alkotják, olyanok, akik rossz körülmények között élnek, a tanulás nem az erősségük, a szülők dolgozni nem tanították őket, illetve nem igazán látnak pozitív példát környezetükben, ezért nincs is sok esélyük a jó irányba való változásra egy teljesebb és boldogabb élet reményében.

Az ő segítésükre jött létre ez az aktívan nevelő, és egyben mozgósító program, amely a személyre szabott életvezetés kialakítása mellett a munkaerőpiacon való elhelyezkedésben is segítséget nyújt.

A fiúk és lányok különböző ház körüli munkákat végeznek - az alapítvány munkatársaival közösen -, másrészt részt vesznek betakarítási munkálatokban, gyümölcs- és zöldségszedésben, és feldolgozásban. A lányokat konyhai teendők elsajátítására, savanyúságok és befőttek készítésére, téli tárolására tanítják.

Mindenki jól jár

„Amellett, hogy jó hangulatban és munkával töltik ezek a fiatalok a mindennapjaikat, a helyi közösség fontos egyéneinek is érezhetik magukat, hiszen a megyei gazdálkodók által számunkra felajánlott gyümölcsök vagy zöldségek leszedésében és elrakásában is ők segédkeznek” – mondta Koczinger Tibor, az alapítvány igazgatója, hozzátéve, hogy már eddig is nagyon sok jószívű felajánlójuk volt. „Hálásak vagyunk nekik, mivel nemcsak a mi éléskamránkat tudjuk feltölteni befőttekkel, savanyított, aszalt vagy éppen fagyasztott finomságokkal, hanem az ebben közreműködő fiatalok nehéz körülmények között élő családjainak tudunk adni, főképp azok gyermekeire tudunk sokat fordítani. Például ezekkel az élelmiszerekkel segítjük a szatmári Hildegárda plébánián működő Szent Rita Egyesületet is" – fogalmazott.

Az újonnan körvonalozódó összefogás ötletes és mindenkinek jó, hiszen munkát biztosítanak munkanélküli fiataloknak, akik így segítenek a gazdálkodóknak, amiért cserébe zöldségeket és gyümölcsöket kapnak. Az ezek feldolgozásából származó, tartós élelmekkel végül szintén a nehéz körülmények között élő gyermekeket segítik.

Felajánlásokat állandó jelleggel vár az alapítvány, így ha valaki úgy érzi, hogy zöldség vagy gyümölcs többlete van, ezt pedig szívesen felajánlaná a gyermekétkeztetéshez, az jelentkezzen az alapítvány székhelyén személyesen csak munkanapokon, Szatmárnémetiben, a Ceahlaului utca 38. szám alatt vagy telefonon a 0261-715136-os vagy a 0722-354067 számokat hívva.

Kimaradt?