Országszerte megemlékeznek a zsidók deportálásának 70. évfordulójáról

A parlamenben szervezett nemzetközi konferenciával és 12 vasútállomásra kihelyezett emléktábla leleplezésével emlékeznek meg arról a 132 ezer zsidóról, akiket a horthysta hatóságok deportáltak 1944 májusában Észak-Erdélyből a náci haláltáborokba - közölte szerdán a külügyminisztérium.

A közlemény szerint a külügyminisztérium kiemelt jelentőséget tulajdonít az Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézet által kezdeményezett megemlékezéseknek. A tárca rámutatott: fontos a történelmi múlttal való szembenézés, hogy sose ismétlődhessen meg a holokauszthoz hasonló tragédia. Szatmárnémeti, Kolozsvár, Nagyvárad, Dés, Máramarossziget, Felsővisó, Szászrégen, Marosvásárhely, Nagybánya, Beszterce, Szilágysomlyó és Gyergyószentmiklós vasutállomásán helyeznek el emléktáblát. 

"Észak-Erdélynek a horthysta Magyarországhoz való csatolását követően mintegy 132 ezer észak-erdélyi zsidót deportáltak az Auschwitz-Birkenau-i haláltáborba: 90 százalékukat kiirtották. Az észak-erdélyi zsidókat a szatmárnémeti, kolozsvári, nagyváradi, dési, máramarosszigeti, felsővisói, szászrégeni, marosvásárhelyi, nagybányai, besztercei, szilágysomlyói és gyergyói vasútállomáson zsúfolták be az Auschwitzba induló vonatokba" - olvasható a román külügyi kommünikében.

A közleményből kiderül: az Elie Wiesel Intézet és a közlekedési minisztérium emléktáblákat helyez el a 12 vasútállomás homlokzatán az onnan deportált zsidók emlékére.

Bánffyhunyadon - ahol ma már állítólag egyetlen zsidó sem él - szerdán az Anima Templi alapítvány rendezett megemlékezést a kolozsvári gettóba deportált 1200 zsidóról - közölte az Agerpres hírügynökség. Sepsiszentgyörgyön szombaton emlékparkot avatnak a Háromszékről deportált 750 zsidó emlékére. 

A román állam a kétezres évek elején ismerte el a Ion Antonescu vezette kormány felelősségét több mint negyedmillió román állampolgárságú zsidó megölésében az 1941-44-es időszakban. Romániában ekkor alakult meg az Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézet, október kilencedike, a bukovinai deportálások kezdetének napja pedig 2004 óta a holokauszt romániai emléknapja.

A holokauszt túlélőinek és leszármazottaiknak a túlnyomó többsége az utóbbi hét évtizedben elhagyta Romániát. Egyes források szerint 1965-ig több mint százezer romániai zsidó költözött Izraelbe, Nicolae Ceausescu kommunista diktátor pedig további negyvenezer romániai zsidót "adott el", vagyis több mint százmillió dollárért cserébe engedélyezte kivándorlásukat.
A 2011-es népszámláláson 3500 lakos vallotta magát izraelita vallásúnak, illetve 3200 lakos zsidó nemzetiségűnek Romániában.

 

Kimaradt?