Érettségi: enyhe javulás az óvások után

A fellebbezések után enyhén emelkedett az érettségizők átjutási aránya. A vizsgabizottságok 92 százalékának eredményei alapján 43,04 százalékról 44,26 százalékra nőtt azoknak a diákoknak a száma, akiknek sikerült érettségi oklevelet szerezniük – jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Ecaterina Andronescu oktatási miniszter.

A tárcavezető szerint hangsúlyos a demográfiai csökkenés: idén 155 ezer végzős diákból 146 ezren jelentkeztek az érettségire, közülük 73 ezer tanulónak sikerült átmenőt oszályzatot szerezni, 2 ezer diák pedig a fellebbezések után kapta meg az átmenőt. A szaklíceumokban csak az érettségizők 25 százalékának sikerült a vizsga. Andronescu egész sor intézkedést tervez annak érdekében, hogy javuljon a sikeresen érettségizők aránya.

{loadposition otp}A jövő héten közvitára bocsátandó minisztériumi intézkedések sorában többek között a jelenlegi érettségi vizsgákon jelentkező típushibák azonosítását, egy országos tanfelügyeleti terv elfogadását, és a próbaérettségik országos megszervezését említette. Az idei érettségi vizsgára közel 187 ezer diák jelentkezett, közülük 41 ezren a korábbi években fejezték be középiskolai tanulmányaikat.

A múlt vasárnapi eredményhirdetésen a vizsgázók 43,06 százaléka szerepelt átmenő osztályzattal. A vizsgáztatóknak azonban mintegy 35 ezer 500 óvást is el kellett bírálniuk. A megóvott osztályzatok újraértékelése után 44,26 százalékra emelkedett a sikeres vizsgázók aránya.

A székelyföldi megyék a sereghajtók között szerepelnek a statisztikában. Hargita megyében az óvások elbírálása után is csupán 30,84 százalék a sikeres vizsgázók aránya, míg Kovászna megyében az érettségizők 33,48 százaléka kap érettségi diplomát.  

Kimaradt?