Románia nem az egyetlen európai ország, ahol mandátuma közben leváltották tisztségéből az államfőt – erre Litvánia esetében történt precedens a kontinensen. Az EU tagállamainak többségében nem írnak ki népszavazást az elnök menesztéséről, még az elnöki köztársaság Franciaországban sem.

Nyugati kancelláriákban gyanakvást és visszatetszést váltottak ki azok az erélyes és gyors intézkedések, amelyekkel Victor Ponta és kormánya előkészítette, majd beindította Traian Băsescu államfői tisztségből történő felfüggesztésének procedúráját. Mindehhez persze hozzájárultak az idevágó romániai törvények – ideértve az alkotmányt is – homályos, két- vagy többértelmű megfogalmazásai is.

Teljhatalmú olasz talárosok

A romániainál fejlettebb nyugati demokráciákban az államfő tisztségéből történő felfüggesztését, illetve menesztését sokkal egyértelműbben szabja meg az alaptörvény, az alkotmánybíróság döntése pedig általában meghatározó fontosságú. Maga az eljárás azonban országonként különböző: több államban az elnököt csak a parlament szavazatával mozdíthatják el tisztségéből, anélkül, hogy erről megkérdeznék a lakosságot. Másutt viszont – és ez az általánosabb gyakorlat – az alkotmánybíróság mondja ki a kérdésben a végső és döntő szót.

Olaszországban például az alkotmány 90. cikkelye világosan leszögezi: az államfőt mandátuma során nem lehet felelősségre vonni döntéseiért. Ez alól csupán a hazaárulás vagy az alkotmány megsértése képezhet kivételt. Ebben a két esetben az államelnök felfüggesztéséről a parlament együttes ülésszaka, tagjai abszolút többségének akaratából kimondhatja az államfő tisztségéből történő elmozdítását.

E folyamatban azonban rendkívül fontos szerepet kapnak az alkotmánybírák: az alaptörvény értelmében ugyanis nekik kell állást foglalniuk az államfővel szemben felhozott vádakkal kapcsolatosan. A taláros testület egyébként törvénytelennek mondhat ki bármely jogszabályt vagy törvényerejű dokumentumot, amely a döntést követő napon kötelező módon érvényét veszíti, függetlenül attól, hogy a parlament vagy a miniszterelnök által hozott intézkedésről van-e szó.

Romániától eltérően azonban a 15 tagú olasz alkotmánybíróság ilyenkor kiegészül a civil társadalom 16 tagjával. Őket a parlament által összeállított listáról sorshúzás útján választják ki. Az ily módon összeállt testület elemzi aztán az államfővel szemben felhozott vádakat, a „harmincegyek” döntését pedig semmilyen módon nem lehet megfellebbezni.

A választó nem szólhat bele

Németországban az alkotmány ötödik fejezete foglalkozik az államfői tisztségre vonatkozó kérdéskörrel. Ennek értelmében – akárcsak Romániában – a hatáskörének valamilyen oknál fogva eleget tenni nem tudó államfő tisztségét a parlament felső háza, a romániai szenátusnak megfelelő Bundesrat elnöke veszi át. Ha azonban a parlament az államelnök elmozdítását kívánja, akkor az ideiglenes államfő személyét a Szövetségi Alkotmánybíróság jelöli ki. A törvényhozás két házának – a Bundesrat mellett a szavazók által megválasztott Bundestagnak – jogában áll a Szövetségi Alkotmánybíróság elé állíttatni az államfőt az alkotmány, vagy a szövetségi törvények megsértésének vádjával, amelyet azonban a parlamentnek Szövetségi Alkotmánybíróság elé kell terjesztenie.

Az elnök felfüggesztésének procedúrája kizárólag akkor indítható be, ha a két ház valamelyikében a tagok legalább egynegyede szükségesnek tartja azt. Az elmozdítást kimondó határozatot viszont már csupán kétharmados többséggel hozhatja meg a két ház egyike. Amennyiben a Szövetségi Alkotmánybíróság vétkesnek tartja az államfőt az alkotmány vagy valamely törvény megszegésében, akkor a taláros testület bejelentheti az államfő menesztését. A német szavazó közvetlen módon nem nyilváníthat véleményt az államfő sorsáról.

Franciaországban ugyan az alkotmány 7. pontja lehetővé teszi az Alkotmányozó Tanácsnak azt, hogy megállapítsa: az elnök képtelen a tisztségével járó kötelezettségek teljesítésére. Az alaptörvény azonban nem szól arról, milyen eljárások nyomán váltható le, vagy függeszthető fel tisztségéből az államelnök. A lemondatási procedúrát a parlament valamely háza indíthatja el, kétharmados többséggel, ám nem hozhat végső határozatot a kérdésben. A francia választópolgár sem szólhat bele közvetlenül az államfő sorsának eldöntésébe, akkor sem, ha azt hazaárulással vádolják. Az utolsó szó joga a Legfelsőbb Bíróságot illeti meg, ez a testület mérlegeli a vádakat, illetve dönthet ennek alapján az államfő leváltásáról, avagy tisztségében történő megmaradásáról.

Ausztria: népszavazás

Ausztriában népszavazás útján válthatják le az államelnököt. Az elmozdításra vonatkozó határozatot a parlament két házának együttes testülete, a Szövetségi Gyűlés hozza meg. Amennyiben a honatyák többsége az államfő menesztésére voksol, akkor az ügy az alkotmánybíróság elé került, a taláros testület pedig jóváhagyását adja a referendum megszervezésére.

Az óceánon túl, az Egyesült Államokban az államelnök elmozdítását nem határozhatják el maguk a választók. Az ország alkotmánya igen szűkszavúan rendelkezik a kérdésben, mindössze annyit állapít meg, hogy az Egyesült Államok elnökét, alelnökét elmozdítják tisztségéből, abban az esetben, ha megvesztegetéssel, hazaárulással vagy más, hasonlóan súlyos bűncselekménnyel vádolják. A felfüggesztési kérelmet először jóvá kell hagynia a parlament alsóházának, a Képviselőháznak. Ezt követően ül össze a Szenátus és dönt arról, hogy mennie kell-e az államfőnek, vagy megmaradhat tisztségében. Az államelnök leváltásához az ülésen jelenlevő szenátorok kétharmados szavazatára van szükség.

A litván precedens

Románia természetesen nem az egyetlen európai ország, ahol megfosztották tisztségétől az államfőt – erre Litvánia esetében történt precedens a kontinensen. Roland Paksas litván elnököt 2004 áprilisában több hónapos éles vita után váltotta le parlament. Az ellene felhozott vád az alkotmány többrendbéli és súlyos megsértése volt. Konkrétan annak alapos gyanúja merült fel vele szemben, hogy orosz üzletemberektől kapott pénzt választási kampánya finanszírozására. Azt is felhozták ellene, hogy államtitkokat adott ki, illetve államfői befolyását használta fel bizonyos privatizációs akciók során. a litvániai sajtó azt is megírta róla, hogy tanácsosainak egyikét felhatalmazta, lépjen kapcsolatba az orosz maffiával és gyűjtsön kompromittáló adatokat politikai ellenfeleiről, amelyek segítségével korrupció vádjával háttérbe szoríthatja őket.

A történet diszkrét bája abban áll, hogy Roland Paksast a Rend és Igazságszolgáltatás pártja jelöltjeként választották államfővé – alig több mint egy évvel felfüggesztése előtt.