Megbuktathatja az alkotmánybíróság a Ponta-kormányt?

Nem befolyásolja már a harmadik Ponta-kormányt az alkotmánybíróság szombatra várható döntése a Demokrata Liberális Párt (PDL) óvásáról Márton Árpád-jogász képviselő szerint. Korodi Attila miniszter ezt másképp látja.

A PDL arra hivatkozva óvta meg a taláros testületnél az új Ponta-kabinet összetételét és szerkezetét jóváhagyó keddi parlamenti határozatot, hogy az RMDSZ és a román koalíciós pártok közötti megállapodás révén a kormány programja is megváltozott.

Márton Árpád a maszol.ro-nak elmondta: olyan döntést az alkotmánybíróság nem hozhat, hogy a keddi parlamenti határozat alkotmányellenes. Az alaptörvény 85-ik cikkelyének harmadik bekezdése ugyanis egyértelműen azt mondja: ha megváltozik a kormány politikai összetétele, akkor a miniszterekről kell szavaznia a parlamentnek. „Ez a cikkely ennyit mond, semmi többet. Nincs szó benne kormányprogramról” – magyarázta.

Ezért Márton Árpád szerint az alkotmánybíróság legfennebb azt a döntést hozhatja, hogy a kormány politikai összetételének megváltozása esetén a programot is jóvá kell hagynia a parlamentnek. „Vagyis ettől arrafele ez lesz a procedúra kormányátalakítás esetében. Viszont ennek semmi hatása nem lesz a jelenlegi kormányra” – vélekedett a politikus.

Márton ugyanakkor úgy véli, az alkotmánybíróság döntését „irányíthatja” az is, hogy csütörtöki ülésén a kormány módosította a programját, amelyet jövő héten felelősségvállalással a parlament elé terjeszt. „Ilyen szempontból az RMDSZ-nek még jól is jött ez a kényszer, mert a programba bekerültek a kormányra lépésének feltételei is” – fogalmazott a képviselő.

Korodi Attila környezetvédelmi miniszter Márton Árpádtól eltérően úgy véli: az alkotmánybíróság olyan döntést is hozhat szombaton, amely gyakorlatilag megbuktatja az RMDSZ részvételével megalakult kormányt. „Ha megállapítják, hogy alkotmányellenes a keddi parlamenti határozat, akkor valószínűleg nulláról kell kezdeni a kormányalapítási procedúrát. Ám nem hiszem, hogy ezt a döntést hoznák a bírák” – mondta a maszol.ro-nak az RMDSZ-es miniszter, aki szerint erről a kérdésről nem esett szó a csütörtöki kormányülésen.

Mint ismert, kormány parlamenti felelősségvállalásakor az ellenzéknek jogában áll bizalmatlansági indítványt benyújtani. Ez a szándékát a PDL már jelezte is. Márton Árpád úgy véli: az indítványról szóló szavazáskor akár meglepetések is lehetnek. „Mivel az RMDSZ kérései is bekerültek a kormányprogramba, lehet, hogy azok nacionalistább román politikusok is támogatják majd a bizalmatlansági indítványt, akik kedden bizalmat szavaztak a kormánynak” – mondta a politikus.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?