Téli séta a marosvásárhelyi állatkertben (GALÉRIA)

A Marosvásárhelyi Állatkert újrarendezése és modernizálása nevű projektet 2004-ben indították 4.5 millió eurós befektetéssel. A minden évszakban számos izgalmas látnivalót kínáló létesítményt évente 180 ezer ember látogatja. Ottjártunkkor, éppen hóolvadás idején a látogatók nagy kedvencei a majomház lakói voltak és az elefánt.

Gyümölcsöt és zöldséget esznek, de szeretik a tejterméket, egyesek közülük a húst is, délben egy órát sziesztáznak a majmok a marosvásárhelyi állatkertben. „Ha Marosvásárhelyre megyünk, legelőször az állatkertet szeretnénk megnézni” – mondta érdeklődésünkre az a gyergyószentmiklósi látogató, aki nemrégiben családjával a majomház lakóit látogatta meg: a makákókat és az emberszabásúakat. Éppen egy kis csemegével kedveskedett a gondozójuk: főtt krumplit adott a kistermetű állatoknak.

Ludmilla, a nőstény, három kismajom anyja a ketrec mélyéről figyelte árgus tekintettel, ahogy kicsinyei felénk nyújtogatták kezeiket. Majd ő is közeljött és nem valami barátságos arckifejezéssel mutatogatta fogsorát, figyelmeztetve, hogy ne is próbálkozzunk kölykeit bántalmazni. „Délben egy órácskát pihennek, családonként összebújnak, a kicsinyek alusznak, a nagyok is sziesztáznak” – magyarázta a gondozó, amiről aztán mi is meggyőződhettünk.

A majmok után a látogatók másik nagy kedvence az elefánt, amely éppen szénát lakmározott, nem törődve a bámészkodókkal. A hüllőházban a kígyók mozdulatlanul ültek, a teknősbékák viszont annál fürgébben úszkáltak a medencében. Az akvárium színes halai, a madárház papagájai is élményt jelentenek, elsősorban a kisgyerekeknek.

A medvék és farkasok, a vaddisznók, vadmalacok, a szibériai tigris néha félelmet, néha rokonszenvet váltanak ki az őket csodáló gyerekből és felnőttből. Télen az oroszlánokat csak az ablakon keresztül lehet megnézni, bent vannak a fűtött házban. Tíz-tizenkét évvel ezelőtt híre ment a barna magyar vizslának, amely egy kisoroszlán anyját pótolva szoptatta, majd nevelte azt. Az oroszlán felnőtt, de még mindig ragaszkodott nevelőanyjához. Végül, négyévesen csak meg kellett válnia tőle, a kutya visszakerült gazdájához.

A marosvásárhelyi állatkert minden évszakban kuriózum, érdemes végigsétálni a ragadozó madarak, gyöngytyúkok, pávák, szarvasok, őzek, bölények, kecskék ketrece, kifutója előtt, az állatok jól tápláltak, gondozottak. A 40 hektáron elterülő létesítmény jelenleg öt részlegből áll, valamennyinek szakosodott gondozói vannak, összesen 38 személy gondoskodik az állatok táplálásáról, tisztántartásáról, ápolásáról.

Marosvásárhelyen a 60-as években létesítették az állatkertet, amely a helyi lakók és a turisták számára egyaránt fontos látványosságot jelentett. Kezdetben 600-700 négyzetméteren terült el, 1965-ben növelték meg 20 hektárra. Kapunyitáskor 3 farkas, 2 medve, 2 vaddisznó, 2 fácán és egy őz volt, ez a szám nagyot nőtt 2002-ig és ma már mintegy 500 állat él itt, 80 helyi és egzotikus fajt képviselve. 2004-ben kezdődött az állatkert modernizálása, új víz- gáz- és elektromos infrastruktúra kialakításával. Az utak újra lettek aszfaltozva, a kisebbek pedig kikövezve, az állatkert teljes területén közvilágítás működik.
Európai Uniós standardokat követve, minden évben történt újítás, vagy bővítés. A Marosvásárhelyi Állatkert újrarendezése és modernizálása nevű projektet 2004-ben indították 4.5 millió eurós befektetéssel, amely révén az állatkert területét 20-ról, 40 hektárra növelték, egy 5 hektáros félrezervátumot alakítottak ki a medvék és farkasok számára, 10 hektáros bemutatót a növényevőknek, új pavilont építettek a macskafajták számára, illetve a vízimadaraknak, újrarendezték a tavat, amely a vízimadarak állandó helye, pavilont építettek zsiráfok és elefántok számára. A Marosvásárhelyi Állatkertet évente 180 ezer ember látogatja.
 

Kimaradt?