Változtatna az alkotmánybírák jelölésén a PDL

Változtatna az alkotmánybírák jelölésén a Demokrata Liberális Párt (PDL). Az ellenzéki alakulat elnöke, Vasile Blaga vasárnap azt mondta, szerinte nem a pártokra, hanem a Legfelső Bírói Tanácsnak (CSM) vagy a legfelsőbb bíróságnak kellene jelölteket javasolniuk a taláros testületbe.

„Jóérzés kérdése"

vasile-blagaA politikus szerint ez az elképzelés alkotmánymódosítás és törvénymódosítás nélkül is megvalósítható. Mégpedig úgy, hogy amikor az alkotmánybíróság valamely tagjának mandátuma lejár, akkor a parlamenti pártok mondjanak le jelöltjeik előterjesztéséről, és kérjék fel erre a már említett bírói testületeket.

„Nem kell ehhez semmit sem változtatnunk a jogszabályokon. Jóérzés kérdése csupán" – magyarázta Vasile Blaga.

Korábban a kormányzó Szociál-Liberális Szövetség (USL) is tett hasonló javaslatot. Victor Ponta miniszterelnök azonban az alkotmánybírák jelölési módjának megváltoztatását alkkotmánymódosítás révén képzeli el.

Kelemen: a kinevezés joga maradjon a parlamenté

Az RMDSZ elnöke elsősorban azt tartaná jónak, ha a parlament kétharmados többséggel felülbírálhatná az alkotmánybíróság döntését. „Erre 2003 előtt kétharmados többséggel joguk volt a honatyáknak, és szerintem ez volt a helyes állapot" – jelentette ki a maszol.ro-nak.

A politikus szerint a 2003-as alkotmánymódosítással a romániai törvényhozásnak tulajdonképpen három háza lett: képviselőház, szenátus és alkotmánybíróság. „Egy-egy törvény esetében az utolsó szót a taláros testület mondja ki, ha hozzájuk fordulnak, s a döntéshez a parlament csak asszisztálni tud. Hogy legyen világos: mindössze kilenc ember döntéséről van szó, akik lehetnek bármilyen jó szakemberek, milyen felhatalmazással döntenek egy törvényről? Ezért azt mondom, hogy 2003-ban elhibázott volt az alkotmánymódosítás" – mondta Kelemen Hunor.

Az RMDSZ elnöke egyetért azzal, hogy újabb alkotmánymódosításra van szükség, ám a bírák kinevezési jogát nem venné el a parlamenttől. „Jogállamban a parlamentnek kell az alkotmánybírákat kineveznie. Azt, hogy ki javasolja a testület tagjait, az egy másik kérdés, ezen még lehet finomítani, lehet fékeket beépíteni. Ám arról nem szabad lemondani, hogy a felhatalmazást a parlamenttől kell kapniuk" – magyarázta a maszol.ro-nak.

Jelenleg a kilencfős alkotmánybíróság három tagját a képviselőház, hármat a szenátus, hármat az államelnöki hivatal javasolja. A bírák mandátuma kilenc évre szól. Háromévenként a testület három tagjának lejár a mandátuma.

Kimaradt?