Így néz ki Feketetó két héttel a vásár után (GALÉRIA)

A Romániát Európával összekötő E60-as országút körösfeketetói szakaszán hegyekben áll ma is a szemét közel nyolc hektáron, a két héttel ezelőtt megtartott őszi vásár helyszínén. Ez az ország legnagyobb ilyen jellegű rendezvénye, irdatlan mennyiségű és sokféleségű árufelhozatallal. Hasonló mennyiségű szemét maradt az árusok távozása után.

A helyszínen egyetlen szeméttároló kukát vagy konténert sem találtunk, az azonban igaz, hogy a vasút mentén már hegyekbe rendeződött a hulladék csütörtök délutánra. Az elhasadt cserepek, ingek, kabátok, gatyák, cipők a természet kénye-kedve szerint vegyülnek az egyszer használatos tányérokkal, poharakkal, kiömlött mustárral és temérdek nejlonzacskóval. Amit a szél felkap, arrébb teszi, a bokrok tövében pedig már rendesen kupacba gyűlt a szemét, tehát könnyebben el lehetne szállítani. Helyenként emberi kéz munkájának eredményét láttuk: kis szeméthalmazokat az elkerített területek mellett.

A nyolc hektáros területen a becslések szerint idén több mint 50 ezer ember fordult meg, a helyi önkormányzatnak ez több mint 70 ezer lejes bevételt jelent. Dorin Manea polgármester szerint a területek tulajdonosai ugyanennyi pénzen osztoztak – számolt be az Agerpres hírügynökség a vásárt követő napokban.

A polgármester azzal büszkélkedik, hogy a 17. századból hagyományként őrzött vásár még mindig, évről évre egyre több érdeklődőt csalogat a faluba, akik messze földre viszik annak a hírét: Svájcba, Ausztriába, Németországba, Csehországba, Magyarországra, de még Kínába is.

Kérdésünkre, hogy mikor lesz eltakarítva az október közepén felgyűlt szemét a helyszínről, és hogy a jövőben hogyan oldják meg a szemét kérdését Feketetón, még nem kaptunk választ a polgármesteri hivataltól, a polgármester pénteken délelőtt a községházon kívül volt.  

Kapcsolódók

Kimaradt?