Konferenciát tartanak a konfirmációban segédkezőknek

Keresztyén ifjúsági munkában dolgozók szakmai fejlődéséért szervezi meg az első Erdélyi Konfi+ konferenciát az Ifjúsági Keresztyén Egyesület és az Erdélyi Református Egyházkerület.

A Konfi+ konferencia két napos szakmai előadás- és műhelysorozat, amelyben lehetőség nyílik az ifjúsági munka különböző modelljeinek megismerésére a konfirmáló és a már konfirmált korosztály foglalkoztatásában. Továbbá fórum-beszélgetések segítségével gyakorlati tanácsokat kaphatnak, illetve saját tapasztalataikat is megoszthatják egymással a résztvevők.

Főként református lelkipásztoroknak, vallásoktatóknak, ifjúsági vezetőknek, de laikusoknak is szól a felhívás, olyanoknak, akik 12-14 éves korosztállyal találkoznak és foglalkoznak a mindennapi munkájuk során, illetve szembesülnek e korcsoport katechézisének kérdéseivel.

A november 7–9. között Marosvásárhelyen, a Bod Péter Diakóniai központban tartandó konferencia témája az identitásproblémák a kamaszok körében.

Milyen nehézségekkel találkozunk a fiatalok a konfirmáció előkészítő ideje alatt? Milyen világban él egy tizenéves? Ismerjük-e, milyen problémákkal küzdenek a serdülőkorúak, milyen fejlődési szakaszokon mennek át? Hogyan lehet hatékonyabban kommunikálni ezzel a korosztállyal? Vannak-e olyan elérhető programok, segédletek, amelyek a gyülekezetben segítséget jelenthetnek ezzel a korosztállyal foglalkozók (katechéták, ifjúsági vezetők, lelkészek) számára?

A konferencia csütörtökön délután 5 órakor kezdődik és a szombati ebéddel ér véget. A nyitó program során a Magyarországi Református Egyház „Rakjuk Össze” fiatalok és egyház kapcsolatát vizsgáló felmérés eredményeit Szontágh Szabolcs református lelkipásztor, az Ifjúsági Zsinati Iroda munkatársa ismerteti. Később három főelőadás hallgatható az identitás témakörében Uzsainé Dr. Pécsi Rita neveléskutató pedagógus részéről.

Amennyiben október 31-ig megtörténik a bejelentkezés, a részvételi díj 140 lej, helyszíni jelentkezés esetében 160 lej. Az ár tartalmazza a program költségeit és étkezést. Regisztrálni lehet a konferencia honlapján: konfiplusz.ike.ro.

Kimaradt?