Boda József: mindkét félnek vissza kell fognia magát
Nincs más hátra, a következő időszakban a kormányzó Szociál-Liberális Szövetség (USL) vezetőinek meg kell tanulniuk „társbérletben élni" az államfővel – kommentálta a maszol.ro-nak Boda József Traian Băsescu visszatérését.
A politikai elemzőt arról kérdeztük, lehetségesnek tartja-e a miniszterelnök és az államfő kohabitációját a következő hónapokban. „A kohabitáció nemcsak egy lehetséges út, hanem a kötelező út számukra" – jelentette ki Boda. Hozzátette, ehhez azonban mindkét félnek vissza fognia magát.
Az elemző szerint Traian Băsescunak szakítania kell eddigi stílusával és gyakorlatával. „Arra kellene törekednie, hogy csak olyan ügyekben szólaljon meg, amelyben az elnöki hivatal is rendelkezik kompetenciákkal: külpolitikai, nemzetbiztonsági vagy a közrenddel kapcsolatos kérdésekben. És ha megszólal más ügyekben is, tegye félre az eddigi rosszmájúságát, fogalmazza meg visszafogottan az üzeneteit" – mondta Boda.
Ugyanez a visszafogottság szerinte ráférne Victor Pontára is. „A kormányfőnek is fel kell hagynia azzal, hogy beszédeiben minden második mondatban Băsescu és >>bandáját<< emlegesse" – magyarázta.
„Vissza kell szerezni az ország hitelét"
Az elemző a közvetkező időszak egyik fő feladatának azt látja, hogy Románia visszaszerezze hitelét Európában. Emlékeztetett arra, hogy amikor az USL hatalomgyakolását bírálták, az EU döntéshozói nem Traian Băsescu visszatérését szorgalmazták, hanem a romániai demokráciát és a jogállamiságot féltették.
Felvetésünkre Boda butaságnak nevezte az USL politikusainak azt a sokszor hangoztatott nézetét, hogy a brüsszeli és a washingtoni bírálatok hátterében Traian Băsescu és a Demokrata Liberális Párt vezetői álltak, akik félretájékoztatták az EU döntéshozóit és a Fehér Házat a romániai helyzetről.
„Voltam én is nagykövet (Svájcban – szerk. megj.). Tudom, hogy milyen kommunikációs csatornákon terjednek az információk egy adott országról. Brüsszel és Washington nem a politikusoktól vagy a sajtóból tájékozódik" – mondta a maszol.ro-nak a politikai elemző.