Markó női elnökjelöltet szeretett volna az RMDSZ-nek

Az RMDSZ nőszervezetének megalakulása fontos esély arra, hogy a női politikusok tevékenysége láthatóbb legyen – jelentette ki Markó Béla volt szövetségi elnök Kolozsváron, a női szervezet országos küldöttgyűlésén.  

A politikus úgy vélekedett: a szervezet megalakulásának nemcsak a nőkről, hanem az RMDSZ és a magyar közösség jövőjéről is kell szólnia. Felhívta a figyelmet arra is, hogy nem a férfiakkal szemben létrejött elszigetelt keretet kell létrehozni, a női szervezetnek a múlttal, az elnyomással és a diszkriminációval szemben kell megfogalmaznia magát.

Beszélt arról, hogy a 2004-es elnökválasztásokat megelőzően azt szerette volna, ha az RMDSZ-nek női elnökjelöltje legyen, azonban a javaslattal szembeni ellenállást látva, elállt ettől. Markó úgy látja: a nőkkel szemben ma is van egyfajta burkolt diszkrimináció. "Lehet, hogy a férfipolitikusok, bevallatlanul ugyan, de ezt akarják továbbvinni” – jegyezte meg. Hangsúlyozta: a női szervezet egyik fontos feladata ezt a mentalitást megváltoztatni: a férfiakkal szemben is politizáljon.

Az elsődleges feladatnak azonban mást lát az egykori RMDSZ-elnök. Mint mondta: most nem egy politikai párt női szervezetét hozzák létre, hanem egy szövetséghez adtak hozzá egy fontos keretet. Úgy vélte: lehet, hogy az újonnan létrejött szervezet jobban tudatosítja, hogy nem pártpolitikát kell művelni, hanem össze kell tartani egy közösséget.

A szombati kolozsvári eseményen bemutatják és megvitatják a szervezet programját illetve megválasztják a vezetőségét.

A szövetség nőszervezetének megalakulására az RMDSZ 11. kongresszusán az új alapszabályzat elfogadását követően nyílt lehetőség. A szövetségi elnök megbízása alapján első lépésként a júliusban megalakult országos kezdeményező bizottság elindította és koordinálta a területi női szervezetek megalakulását, ugyanakkor kidolgozta az országos programot és működési szabályzatát.

Az RMDSZ parlamenti képviselőinek mindössze 3,7 százaléka nő, a szövetség ezzel a romániai politikai szervezetek között a sor végén helyezkedik el. A helyzet önkormányzati szinten sem jobb: míg az uniós államok esetén a női önkormányzati képviselők aránya átlagosan 32 százalék körül mozog, addig Romániában ez a mutató alig 15 százalék. Az RMDSZ esetében a női polgármesterek aránya körülbelül két százalékra tehető, a női megyei önkormányzati képviselők aránya 13,6 százalék, a női helyi önkormányzati képviselők aránya pedig 12,3 százalék. 

Kimaradt?