Most már utólag is átírhatjuk, amit kitettünk Facebookra
Rengeteg rosszindulatú alkalmazás és átverés ígérte már, hogy használatával utólag is átírható lesz egy-egy facebookos kiírás, de ez igazából sosem működött, a Facebook nem tette lehetővé az utólagos módosítást. Ez most változik: a közösségi oldal péntektől minden trükközés nélkül megengedi, hogy módosítsuk, amit kiírtunk az üzenőfalra – emlékeztet a hvg.hu.
Az újdonságokat általában fokozatosan bevezető Facebook most is hasonlóan cselekszik: a szerkeszthetőséget a következő hetekben kapják meg a felhasználók, valaki már ma, valaki pedig csak később éri majd el. A kiírásokat utólag módosítani első körben a webes felületen és az androidos alkalmazásban lehet majd.
A módosításhoz a kiírásunk fölé kell majd vinni az egeret, majd a poszt jobb felső sarkában megjelenő nyílra kattintva előkerül a most is elérhető legördülő menü, itt találjuk majd a Szerkesztés/Edit pontot.
Az utólagos változtatás egy remek lehetőség, ha valamit elgépelünk egy kiírásban, de problémákat is felvet. Például egy egyszerű "nem" szó beírásával éppen az ellenkezőjére változtathatjuk véleményünket, ami zavart eredményezhet a Facebookon. A közösségi oldal az ilyen problémákat úgy próbálja minimálisra csökkenteni, hogy a módosítás után a kiírásnál egyértelműen jelezve lesz, hogy egy szerkesztett megosztásról van szó, ráadásul a szöveg korábbi verziói is elérhetők lesznek.