Ilyés Gyula: a kormány intézkedései gátolják a kisközösségek fejlődését

„Az utóbbi időszak törvénykezései és a kormány intézkedései nagymértékben és folyamatosan csökkentik a községek adminisztratív kapacitását, a helyi közösségek erőforrásait” ‒ nyilatkozta kedden Ilyés Gyula, az RMDSZ önkormányzatokért felelős főtitkárhelyettese, majd kiemelte: „nagyon sok jogszabály megköti a helyi és megyei tanácsok intézkedési lehetőségeit, és ezzel azokat hozzák lehetetlen helyzetbe, akik közvetlenül és a legtöbbet tudnak tenni a helyi közösségekért.”

Az Önkormányzati Főosztály vezetője hangsúlyozta, hogy az utóbbi évek kormányprogramjai keretén belül megpályázott és elindított helyi beruházások finanszírozásának leállításával felhalmozott adósságok az önkormányzatokat terhelik, illetve az új, a mezőgazdasági tevékenységekből származó jövedelemadó sem a helyi közösségek fejlődését szolgálja, hanem teljes egészében a központi költségvetésbe kerül.

 „Az RMDSZ támogatja a Romániai Községek Egyesületének július 29-i országos közgyűlésén egyhangúlag elfogadott tiltakozó nyilatkozatát, amelyben az egyesület felelős párbeszédre szólítja fel a román kormányt, valamint hathatós problémamegoldást kér, ellenkező esetben nemzetközi szakfórumokhoz fordul”- összegzett Ilyés Gyula főtitkárhelyettes, majd hozzátette: a Szövetség felkéri polgármestereit, hogy támogassák aláírásukkal a tiltakozást az egyesület megyei közgyűlésein.

Kimaradt?