Világméretű érdeklődés várja a hétvégi nagy ABBA-árverést

Óriási az érdeklődés a világ minden tájáról az ABBA-relikviák hétvégi stockholmi árverése iránt. Az érdeklődők a valaha kalapács alá került legnagyobb ABBA-gyűjteményre, a svéd popegyütteshez kötődő 25 ezer emléktárgyra licitálhatnak a Stockholms Auktionsverk árverésén szombaton és vasárnap.

A kollekció Thomas Nordiné, aki 39 éve, kilencévesen kezdte gyűjteni az ABBA-relikviákat, miután édesanyjától megkapta az együttes Waterloo című slágerét kislemezen. Nordin mindössze három tárgyat tart meg a gyűjteményéből, és a Svéd Rádiónak korábban azt mondta, hogy az ötödik  X felé közeledve úgy érezte: eljött az idő a változtatásra.

Az érdeklődés hatalmas, ez azóta így van, hogy június végén bejelentettük a gyűjtemény eladását – mondta Beata Donnér, az aukciósház szóvivője, hozzátéve, hogy nem tudja számszerűsíteni a kiállított tárgyakat megtekintők számát.

A kollekcióért az aukciósház minimum 800 ezer svéd koronát, vagyis átszámítva legalább 400 ezer lejt akar kapni, a tárgyakat szombatig az interneten is meg lehet nézni.

A gyűjtemény két kiemelkedő darabja egy-egy nagylemez, amely soha nem került kereskedelmi forgalomba: 15 ezer korona (7500 lej) a kikiáltási ára a Saang till Görel című albumnak, amely mindössze 50 példányban készült 1979-ben az együttes egyik asszisztensének 30. születésnapjára.

Legalább 25 ezer koronát (13 ezer lej) remélnek a Hovas Vittne című korongért, amelyet 200 példányban adtak ki 1981-ben Stig Anderson producer 50. születésnapjára.

Az ereklyegyűjtemény egyedülálló kollekciót foglal magában újságkivágásokból is. Az együttes maga nem gyűjtötte a róluk szóló cikkeket, ezt Thomas Nordin helyettük is megtette 1974-től napjainkig.

Nordin nem tudta megvalósítani álmát, egy saját ABBA-múzeum létrehozását, de reméli, hogy a nemrég megnyílt stockholmi ABBA Múzeum licitál a páratlan gyűjteményre.

Kimaradt?