Idén kevesebb tanárnak sikerült álláshoz jutni a versenyvizsgán

A címzetes állásra pályázó tanárok csaknem 80 százaléka ötösnél nagyobb jegyet ért el az idei versenyvizsgán, ám csak 48 százalékuk kapott akkora oszályzatot, amely feljogosítja őket egy poszt elfoglalásához – derült ki az oktatási minisztérium honlapján hétfőn közölt adatokból.

Ez az arány a tavalyi és tavalyelőtti eredményeknél is alacsonyabb. Ahhoz, hogy egy tanár címzetes állást nyerjen a tanügyben, legalább 7-est kell elérnie a szakvizsga valamennyi – írásbeli és gyakorlati – próbáján. Meghatározott időre szóló, azaz helyettesítő állásra elégséges az 5-ös osztályzat is.

Idén több mint 29 ezer jelentkező írásbeli dolgozatát javította ki a vizsgabizottság, közülük 14 098 tanárnak sikerült 7-es és 10-es között teljesíteni, 9476-nak pedig 5-ös fölött volt a dolgozata. Tízest mindössze 160 tanárnak sikerült szereznie.

A legtöbb 7-es fölötti osztályzatot a Kolozs megyei tanárok érték el, 56,82 százalékuk jutott poszthoz. A leggyengébbek zöme pedig Mehedinți megyéből került ki. Országos szinten 5935 tanár nem írta meg az átmenőjegyet.

Az eredményeket hétfőn függesztették ki, ezen a napon lehet benyújtani az óvásokat is. A végleges eredményhirdetés augusztus 8-án várható. A tanárok kihelyezése a címzetes állásokra augusztus 9-12. között zajlik,14-én pedig a helyettesítő állásokat osztják szét a pedagógusok között.  

Kapcsolódók

Kimaradt?