Felzárkóztatnák a hátrányos helyzetű fiatalokat Székelyföldön

Négy székelyföldi: három Hargita, és egy Kovászna megyei ifjúsági tanács pályázott sikeresen az Európai Bizottság május elsejei határidővel meghirdetett nemzetközi ifjúsági pályázatán különböző képzések, programok megszervezésére. A Fiatalok Lendületben Program (FLP) által sikeresen megnyert projekt összértéke több mint 70 ezer euró. Ezt a pályázatot mutatták be szerdán Csíkszeredában a Csík Terület Ifjúsági Tanácsa (CSTIT), Gyergyó Terület Ifjúsági Tanácsa (GYTIT), az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács (UIET) és a Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) képviselői, valamint Grüman Róbert FLP pályázati szakértő, a pályázat koordinátora.

Évente 5 millió eurót pályázhatnak meg romániai ifjúsági szervezetek az Európai Unió „Youth in Action” pályázati kiírásain. „Sajnos ebből a magyar ifjúsági szervezetek elég keveset kapnak meg, ezért is hatalmas előrelépés ez a megnyert 70 ezer euró” – fejtette ki Grüman. A megnyert pályázatok lehetőséget adnak más nemzetek önkénteseinek fogadására, csereprogramokra, illetve vezetők képzésére is.

Kozma István CSTIT elnök arról számolt be, hogy már több nemzetközi projektet sikerült lebonyolítaniuk, azonban az elmúlt két év pályázatain nem jártak sikerrel. „A mostani sikeres pályázat révén egy képzést fogunk tartani november 16 és 23 között, amelynek témája a hátrányos helyzetű, vidéki fiatalok bevonása az ifjúsági életbe, amelyen a kisebbségi kérdések és a fogyatékkal élő fiatalok kérdései is terítékre kerülnek” – mondta el Kozma. A képzésen hét ország ifjúsági szervezeteinek képviselői vesznek részt, a projekt összértéke pedig 14.500 euró.

November 23 és 30 között 8 európai ország résztvevőivel szerveznek képzést Ifjúsági munka címmel az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanácsnál, erről Rátz István alelnök tájékoztatott.

„A mi képzésünk az etnikai és vallási alapon marginalizált fiatalok bevonása a közélet különböző területeibe” – ismertette Barti Zoltán, a GYTIT alelnöke Gyergyószentmiklósról.

Azután Oltean Csongor HÁRIT ügyvezető elnöke arról számolt be, hogy a rájuk eső, 14500 euró összértékű projekt révén a romák és a hátrányos helyzetű fiatalok felzárkóztatásáról fognak képzést tartani, továbbá önkéntes-csereprogramot is lebonyolítanak, amely révén különböző európai országok önkénteseit fogják vendégül látni szeptembertől.

Grüman összegezte az elhangzottakat, rávilágítva, hogy az uniós projekt célja a hátrányos helyzetű fiatalok bevonása a közéletbe, továbbá az esélyegyenlőség biztosítása valamennyi európai fiatal számára. Emellett lehetőség adódik a jó kapcsolatok kialakítására nemzetközi szinten a különböző ifjúsági szervezetek között, valamint az olyan országok ifjúsági civilszervezeteinek felzárkóztatása, amelyek még nem tagjai az Európai Uniónak.

Kimaradt?