Mától letölthető a Windows 8

A következő három hónapban bárki letöltheti az új operációs rendszert, amelyet különben elsősorban fejlesztőknek szánnak.

A Microsoft a korábban kiadott előzetes verzió után most a Windows RTM (release to manufacturing, azaz gyártásra szánt) változatát is elérhetővé tette honlapján, letöltésére és használatára három hónap áll az érdeklődők rendelkezésére.

windows 8 kezes

A 90 napos Windows 8 Enterprise már a szoftver végleges formáját mutatja, ez kerül majd a polcokra október 26-án. Egyetlen eltérés, hogy a Microsoft honlapjáról most letölthető verzióban még nem elérhető a magyar nyelv, de ez nem jelent igazi akadályt, hiszen a "Windows szintjén" sokan tudnak angolul.

A Microsoft honlapjáról (az oldal alján) most letölthető Windows 8 három hónap után mindenképpen lejár, ami azt jelenti, hogy a feltelepített verziót még fizetés ellenében sem, tehát semmilyen - legális - formában nem lehet majd 90 nap után működésre bírni. Éppen ezért érdemes nem elsődleges rendszernek telepíteni, hanem jelenleg meglévő rendszerünk mellé, vagy virtuális gépen kipróbálni.

Kimaradt?