Kiegészítő osztályok: fölöslegesen elköltött 26 millió?
Az iskolák az előkészítő osztály számára szükséges bútorok megvásárlása után szembesültek azzal, hogy befektetésük fölösleges lehet, ugyanis a nulladikos osztályokat akár az óvodába is visszaköltöztethetik.
Mintegy 130 ezer kisdiákot írattak be előkészítőbe a szülők, a pedagógusok közül pedig közel 8000-en készülnek a nulladik osztályban való munkavállaláshoz szükséges képzésre.
Az intézmények 85 százaléka már megvásárolta a gyerekek méretéhez szabott bútorzatot.
Harc a nulladik ellen
Bár úgy tűnik, az új osztályok sorsa megfelelő mederbe terelődött, az Oktatási Minisztérium mindannyiszor támadja ezt az indítványozást, ahányszor lehetősége adódik rá. Az előkészítők bevezetését a tárca Daniel Funeriu korábbi tanügyminisztertől „örökölte”.
Néhány napja Ecaterina Andronescu oktatási tárcavezető közölte: lehetőség van arra, hogy az első félév után a nulladikos gyerekeket visszaköltöztessék az óvodákba.
„A 26 millió értékben felvásárolt bútorokat ebben az esetben olyan iskolák között osztanák el, ahol az előkészítők befogadása nem jelent helyproblémát az intézményeknek” – fogalmazott Stelian Fedorca közoktatásért felelős államtitkár.
Fedorca többször is bírálta a nulladik osztályok bevezetését, szerinte ez az elképzelés csak fölösleges pénzköltés a minisztérium részéről.
„Az előkészítőket úgy csatolták hozzá az iskolákhoz, hogy előzetesen nem mérték fel ennek lehetséges hatásait és nem követték figyelemmel a gyerekek érdekeit. Az első félév utáni felmérés eredményei majd kimutatják, hogy ezeket az osztályokat hol kell visszahelyezni az óvodákba” – magyarázta az államtitkár, azonban további részleteket egyelőre ő sem ismer az esetleges felmérésről.
Ködös helyzet
Bár a legtöbb iskola felkészült a nulladikosok fogadására, olyan intézmények is akadnak, ahol ez továbbra is problémát jelent. Többek között a fővárosi 280-as iskolában is „ködös a helyzet” – fogalmazott Gabriel Silvăşeanu az intézmény igazgatója.
{loadposition kmn}
„Ebben az iskolában még nullánál tartunk az osztályok előkészítésével, hiányzik hozzá a hely, nincsenek bútorok és négy tanítóval kevesebb alkalmazottunk van, ebből kettőre az előkészítőben volna igény” – részletezte az intézményvezető.
Rámutatott: jelenleg is három váltásban járnak iskolába a diákok, ha a nulladikot is be kell fogadják négyre emelkedik a váltások száma, ami elfogadhatatlan.
A törvény azonban ezt nem teszi lehetővé, ezért Silvăşeanu a negyedben található Gheorghe Lazăr Kollégiumban szeretne helyet kérni az előkészítősöknek.
„Az elképzeléssel valószínűleg sok szülő elégedetlen lesz, de itt nincs hely” – mondta az igazgató.