Szerelmi botrány Nelson Mandela családjában
Nelson Mandela unokája és politikai örököse, Mandla Mandela jóformán még el sem vált, mikor másodszor is házasságot kötött, az új asszony gyereket is szült neki – csak épp nem tőle.
A 38 éves Mandla Mendela még a bigámia vádját is vállalta, amikor úgy vette el tizenéves francia szerelmét, hogy hivatalosan még nem vált el első feleségétől, Tanda Mabunu-Mandelától.
A lány, Anais Grimaud, aki a házasság után a Nkosikazi Nobubele Mandela nevet vette fel, írja az esetről beszámoló Daily Mail. Tanda Mabunu bíróságon is megtámadta a házasságot, ami tavaly törvénytelennek is nyilvánítottak.
Mindeközben viszont Mandla egy harmadik asszonyt is feleségül vett, de most már egyáltalán nem törődött a válással. A jelek szerint sem Nkosikazi Nobubelét, sem legújabb nejét, a szvázi hercegnő Nodiyala Mbali Makhathinit nem zavarta a poligámia.
Nkosikazi Nobubele tavaly decemberben fiút szült, akit maga Nelson Mandela nevezett el Qheyának. Akkor még senki sem sejthette, hogy a kis Qheya lesz Nkosikazi Nobubele veszte.
Mandla Mandela augusztus 14-én közleményben jelentette be, hogy családja hazaküldte Nobubelét. Ennek oka, hogy genetikai vizsgálatok során kiderült: Qheya apja nem Mandla, hanem testvére. Hogy a kettő közül melyik, azt a közlemény már nem részletezte.
„Az affér engem és családomat is sokkolta” – írta közleményében Mandla, pedig legalább egy fivére biztos nem lepődött meg.