Câmpeanu: ezrekre volna szükség a szociális rendszerben

Mintegy tízezer betöltetlen munkahely van a szociális rendszerben – jelentette be Mariana Câmpeanu munkaügyi, családügyi és szociális miniszter csütörtökön. Hozzátette: a 2013-as költségvetés lehetőségei szerint igyekszenek majd ezekre a munkahelyekre személyzetet alkalmazni.

„Jövőre meg szeretnénk oldani ezt a problémát, amely kockáztatja a társadalmi rendszer egyensúlyát " –fogalmazott a miniszter. Kiemelte: tarthatatlan ez a helyzet, amikor hét személynek kell távozni a munkahelyéről ahhoz, hogy egy illetőt alkalmazni lehessen.Mariana-Campeanu0816

„Természetesen foglalkoztat a tény, hogy ezt megoldjuk, ezért tárgyalásokat folytattam a Nemzetközi Valutaalap (FMI) képviselőivel. Ők azt mondták, hogy a korlátozásokat nem a FMI szabta meg, hanem a kormány" – magyarázta a tárcavezető.

Hangsúlyozta: ez a fennállás már abszurd, ugyanis vannak olyan szakterületek, mint az egészségügy, ahol a kórházakban nagyon kevés az orvos, egy kisebb intézményben alig 10-15 szakember van.

{loadposition OTP}

Câmpeanu rámutatott: nagy szükség van arra, hogy újabb állásokat szabadítsanak fel, mert vannak olyan szociális központok, ahol az alkalmazottak hiánya miatt az intézmény bezárására kényszerülnek.

„Próbáltuk orvosolni a helyzetet, ezért az egészségügyben 2500 munkahelyet szabadítottunk fel, és a továbbiakban is megpróbálunk segíteni azoknak az intézményeknek, amelyek személyzethiánnyal küszködnek" – nyilatkozta a tárcavezető.

Kimaradt?