Székelyhíd nehezen dolgozza fel a tragédiát

Megrendítette Székelyhíd közösségét a 23 éves Baczoni Izolda halála. A Bihar megyei település szerdán második hivatalos gyásznapját üli, készülnek a Kolozsvári Magyar Diákszövetség irodavezetőjének délutáni temetésére. Szabó Csongor, a helyi Ér Hangja Egyesület kommunikációs vezetőjének tájékoztatása szerint a székelyhídiak komolyan veszik a polgármester gyászra vonatkozó felkérését: mindenütt fekete zászlókat látni, a máskor zajos mulatóhelyek csendesek.

„Baczoni Izolda halála példátlan módon összefogta a helyi közösséget. Székelyhídon jelenség volt korábban a széthúzás, de ez a tragédia összekovácsolta az embereket. Ezt már az is példázza, hogy a hétvégi keresésekor magyarok, románok és romák is jelentkeztek önkéntesnek” – magyarázta Szabó.

Huszonkilenc napra meghosszabbította a Bihar megyei törvényszék a székelyhídi Baczoni Izolda feltételezett gyilkosának vizsgálati fogságát. A székelyhídiak tudni vélik, hogy Sabin-Cristian Godja már beismerő vallomást tett, ám ezt Cristian Ardelean ügyészségi szóvivő a maszol.ro-nak nem erősítette meg. Az ügyész elmondta, a nyomozás eredményeiről közleményben tájékoztatják a továbbiakban a közvéleményt.

Szabó Csongor szerint a magyar többségű közösségben nem etnikai ügyként csapódott le a tragédia, nem téma az, hogy Izolda feltételezett gyilkosa román nemzetiségű. „Erről szó sincs, Székelyhíd nem az előítéletek városa, soha nem voltak etnikai konfliktusok, legalábbis a magyarok és a románok között nem” – jelentette ki. Szerinte az embereket elsősorban az foglalkoztatja, hogy a bűnös kapja meg méltó büntetését.

„Attól tartanak, hogy Izolda gyilkosa megússza egy könnyebb büntetéssel. Ügyvédei kitalálják, hogy drog vagy alkohol befolyása alatt volt, amikor elkövette tettét. Így néhány év múlva szabadul a börtönből, és visszatér a közösségbe. Ettől joggal tartanak, mert volt már erre példa Székelyhídon” – fogalmazott.

Szabó tájékoztatása szerint Baczoni Izolda halála elsősorban a fiatalokat, a lány baráti körét és nemzedéktársait sokkolta. Ezért a polgármesteri hivatal eldöntötte, hogy lelkisegély-szolgálatot indít Székelyhídon: azok, akik nehezen tudják feldolgozni a tragédiát, időpontot kérhetnek a Székelyhídi lelkisegély nevű Facebook-oldalon, és a helyi RMDSZ-irodában szakemberek – egy pszichológus és egy szociális munkás – segítenek rajtuk.

Baczoni Izolda temetését délután 6 órakor tartják Székelyhídon, a városháza hatalmas tömegre számít. A polgármesteri hivatal megtette a szükséges előkészületeket, például árnyékos helyeket biztosít az idősebbeknek a gyászszertartás idejére.

Kapcsolódók

Kimaradt?