Izolda feltételezett gyilkosa ellen vallottak a tanúk

A törvényszéki orvostani vizsgálatok szerint nem voltak nemi erőszakra utaló jelek a vasárnap hajnalban Székelyhídon meggyilkolt Baczoni Izolda holttestén; a halált fojtogatás okozta – tudta meg kedden ügyészségi forrásokból a maszol.ro.

Információink szerint a jelenleg fogdában ülő feltételezett gyilkos egyelőre tagadja a vádat, ám az ügyben kihallgatott tanúk ellene vallottak. Kedden az egyik tanú a nyomozóknak elmondta: Sabin-Cristian Godja szombat késő este a lánnyal együtt hagyta el a diszkót. Éjfél után a 21 éves fiatalember feldúlt állapotban ismét megjelent a szórakozóhelyen, és arra kérte a barátait, hogy falazzanak neki.

„Godja rimánkodott a barátainak, ne árulják el senkinek, hogy aznap este távozott a diszkóból. Arra kérte őket, ha rendőrök érdeklődnek, mondják azt, hogy végig a szórakozóhelyen tartózkodott” – nyilatkozta forrásunk.

A székelyhídiak egyébként Sabin-Cristian Godját az alvilághoz közel álló fiatalemberként ismerik, állítólag lágy drogok forgalmazásával is foglalkozott. A maszol.ro megtudta: Baczoni Izolda szülei határozottan tiltották lányukat a fiútól, amikor megtudták, hogy viszonyuk van.

Kapcsolódók

Kimaradt?