Washington aggódik, Antonescu tisztázna, Băsescu visszatérne
Aggasztják Washingtont a romániai politikai feljemények – mondta el Philip Gordon amerikai külügyminiszter-helyettes hétfőn Bukarestben Crin Antonescu ideiglenes államfőnek, ugyanis – mint fogalmazott – az Egyesült Államok barátként és partnerként tekint Romániára.
„Azért foglalkoztat a romániai demokrácia kérdése, és azért követünk el mindent a jogállamiság biztostása valamint az állami intézmények függetlenségének biztostása érdekében mert barátként és partnerként tekintünk Romániára, amelyhez stratégiai parnerség köt” – tette hozzá az amerikai diplomata.
Crin Antonescu ideiglenes államfő nagyon hasznosnak nevezte a találkozót, ugyanis alkalma adódik arra, hogy „tisztázza a politikai helyzetet”.
A Cotroceni palotába tett látogatása előtt Philip Gordon találkozott Traian Băsescuval is. A felfüggesztett államfő a hogyléte felől érdeklődő Mark Gitenstein amerikai nagykövet kérdésére fanyar iróniával jegyezte meg: nem túl jól, mert még nem térhetett vissza hivatalába.
Victor Ponta kormányfő délután 5 órakor várja a Victoria palotába az amerikai külügyminiszter-helyettest.
A magas rangú amerikai vendég egyik találkozója után sem volt hajlandó nyilatkozni tárgyalásairól, leszögezte, ezt majd romániai tartózkodása végén teszi majd meg.