'Románia szűzlányai' nyomást gyakorolnak

Lejáratókampányra panaszkodik a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM), amely szerint több kormánypárti politikus megfélemlítő kijelentéseket tett. Ugyancsak hétfőn Ioan Rus volt belügyminiszter fanyar humorral jegyezte meg: sem Băsescu, sem Antonescu, akiket 'Románia szűzlányainak' nevezett, nem próbált hatást gyakorolni rá.

Rus elnézést kért 'Románia szűzlányaitól'

„Sem Traian Băsescu, sem Crin Antonescu nem hívott fel soha telefonon, hogy módosítsam a referendumon szavazati joggal rendelkezők listáját. Az ideiglenes államfő csupán a televízió képernyőjén keresztül nevezett hazugnak és azzal vádolt, hogy rejtegetnivalóm van” – jegyezte meg fanyar humorral Ioan Rus volt belügyminiszter hétfőn reggel a Legfelsőbb Ügyészség épülete előtt, ahova tanuként hívták be volt minisztertársa, Victor Paul Dobre ügyében.31141ioan-rus-1

Ugyanakkor hozzátette, Traian Băsescu is „csak” annyit tett, hogy a a tévében elmagyarázta hány év börtön jár a csalóknak. „Lemondattak – mondta Rus – ez bizonyítja azt is, hogy soha senki nem gyakorolt rám nyomást. Nyilvánosan is elnézést kérek ettől a két nagy kaliberű politikiustól, Románia szűzlányaitól, akik semmiféle hatást nem gyakoroltak rám ”.

CSM: lejáratják az igazságszolgáltatást

A Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) hétfőn reggel az Igazságügyi Felügyelőségnél panaszolta be azokat a kormánypárti politikusokat, akik „megfélemlítésre alkalmas és az igazságszolgáltatást lejárató” kijelentéseket tettek.Consiliul-Superior-al-Magistraturii

A CSM azt rótta fel Victor Ponta kormányfőnek, Varujan Vosganian és Mihai Voicu liberális honatyáknak, valamint Ramona Mănescu ugyancsak liberális EP-képviselőnek, hogy akadályozni próbálják a Victor Paul Dobre közigazgatásért felelős volt tárca nélküli miniszter elleni kezdeményezett bűnvádi eljárás elindítását.  „Vezető politikusokként és véleményformálókként olyan nyilatkozatokat tettek, amelyek megfélemlítik és lejáratják az igazságszolgáltatást” – álla a CSM által kiadott közleményben.

A PNL nem adná ki Dobrét

Ramona Mănescu EP-képviselő, Crin Antonescu ideiglenes államfő felesége kerek-perec kijelentette, a Szociál-Liberális Szövetség (USL) nem egyezik bele Dobre mentelmi jogának felfüggesztésébe, ami a bűnvádi eljárás elindításához szükséges. Hozzátette: a CSM-nek inkább azzal kellene foglalkoznia, hogy az ügyészek törvénytelenül lehallgatták Dobrét és Ioan Rus belügyminisztert.

„A legfelsőbb ügyészség Traian Băsescu felfüggesztett államfő ’játékszere’” – mondta Mănescu, aki visszaélésnek nevezte az ügyészek kérését. Szerinte Románia visszatért az ’50-es évekbe, amikor az efféle politikai perek mindennaposak voltak.

Mint korábban írtuk, a Legfelsőbb Ügyészség Victor Paul Dobre mentelmi jogának megvonását kérte a parlamenttől, hogy bűnvádi eljárást indíthasson a volt miniszter ellen. Dobret azzal vádolják, hogy arra utasította Constantin Manoloiut, a lakosság-nyilvántartási hivatal vezetőjét, készítse el azt az iratot, amely szerint a hivatal nem tudja vállalni a felelősséget a választói névjegyzékben szereplő állampolgárok számának hitelességéért és pontosságáért.

A PDL rendkívüli ülésszakot kér

Valeriu Tabără demokrata-liberális képviselő rendkívüli ülésszak összehívását kérte hétfőn Victor Paul Dobre mentelmi jogának megvonása érdekében. „Az igazságszolgáltatás munkáját nem szabad akadályoznunk és remélem, hogy ezt így gondolja az USL is. Mi csak azt kérjük tőlük, amit mi is megtettünk a saját honatyáinkkal: adjanak lehetőséget az igazságszolgáltatási szerveknek, hogy végezzék dolgukat" – fogalmazott Tabără.

Kimaradt?