Amerika is aggódik a román demokráciáért
Vasárnap érkezik Bukarestbe a román országvezetéssel tárgyalni az Egyesült Államok külügyminisztériumának küldöttje, Philip Gordon államtitkár-helyettes, Amerika ugyanis aggodalommal figyeli a román kormány intézkedéseit, amelyek veszélyeztetik az ország demokratikus voltát és az állami intézmények függetlenségét – közli a Mediafax.
Az Európai Bizottság után most tehát az Egyesült Államok külügyminisztériuma is üzen Romániának. Egymás után érkeznek a figyelmeztető jelek.
Pénteken José Manuel Barroso írt levelet Victor Pontának, amelyben arra kérte a miniszterelnököt: sürgősen küldje el az Alkotmánybíróságnak a választói névjegyzéket, hogy a testület döntést tudjon hozni a referendum-ügyben. Ebben a helyzetben alapvető fontosságú, hogy hagyják az Alkotmánybíróságot önállóan dolgozni, és mindegyik fél tartózkodjon a sajátos jogértelmezésektől – fogalmazott Barroso.
Az Európai Bizottság elnöke levelében felhívást intézett valamennyi romániai politikai erőhöz, hogy felelősséggel munkálkodjanak az ország stabilitásának visszaállítása érdekében. Az EU a továbbiakban is kitüntetett figyelemmel követi a népszavazás utáni romániai politikai fejleményeket, amelyeket az év végi Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus (MCV) jelentésben fog kiértékelni – zárta José Manuel Barroso.
„Még soha nem láttam Barossót ilyen hangnemben beszélni egyik országról sem” – mondta Monica Macovei európai parlamenti képviselő szombaton Temesváron, azt közvetítve: az európai vezetőket „aggodalommal tölti el, hogy Victor Ponta miniszterelnök az Alkotmámnyt megsértve próbálja megváltoztatni a referendum eredményét". {loadposition OTP}
Victor Ponta a hét végén válaszlevélben közölte az Európai Bizottság elnökével: José Manuel Barrosónak vélhetően "nincsenek teljes körű információi" a romániai helyzetről. A kormányfő emlékeztette Barrosót arra, hogy az Alkotmánybíróság augusztus 31-én készül dönteni a népszavazás érvényességéről. Ugyanakkor arról biztosította Brüsszelt, hogy a román kormány továbbra is kész eleget tenni "az európa partnerek" és az Alkotmánybíróság kéréseinek.
Vasárnap Philip Gordon utazik Bukarestbe, és arra a kérdésre keresi választ, hogyan lehetne az országban felerősíteni a demokratikus elvek és értékek fontosságának tudatát, amely a transzatlanti közösség sajátja.
Az államtitkár-helyettes találkozni fog a civil társadalom és az üzleti szféra képviselőivel is.