Ismét utcára vonulnak a postai alkalmazottak
Országszerte tizenhét napig tartó sztrájkőrséget szervez a postások szakszervezetének képviselete a prefektúrák székhelyén.
A postások a péntektől, augusztus 10-től, a hónap végéig, augusztus 27-ig tartó akcióval a Román Posta vezetőségének intézkedései ellen tiltakoznak.
Az eddigi eljárások ugyanis az alkalmazottak számára többek közt pótlékmegvonást és fizetéscsökkentést jelentettek.
A postások hasonló megmozdulásokat a tavasz folyamán is szerveztek.
„Ha követeléseinket augusztus folyamán nem teljesítik, szeptemberben a fővárosban tiltakozó menetet és nagygyűlést szervezünk" – közölte Matei Brătianu a postásszakszervezet elnöke.
Az első megmozdulást pénteken délelőtt tartották meg Bukarestben, a Román Posta székháza előtt, ahova mintegy száz személyt vártak.
Augusztus 13-án Iaşiban, augusztus 14-én, Galacon, augusztus 17-én Kolozsváron, augusztus 20-án Brassóban, augusztus 22-én Ploieştien, augusztus 23-án Konstancán, augusztus 24-én Craiován és augusztus 27-én Temesváron tartanak sztrájkőrséget.
A Román Posta közel 33 ezer alkalmazottja, országszerte mintegy 7100 postahivatalban dolgozik.
A vezetőség mintegy 6400 személyt, azaz az alkalmazottak további 20 százalékát tervezi elbocsátani.
{loadposition kmn}
A hivatal tavaly évi forgalma 8,7 százalékkal esett, így összértéke 1,26 milliárd lejre csökkent, miközben vesztesége 50 százalékos megugrással 182,9 millió lejre emelkedett.
2011 végén a társaság tartozása 556,9 millió lej volt. Az alkalmazottak száma az elmúlt év folyamán 2500-al csökkent.