Lezárult a levélvoksolás, szombaton megnyitnak a külföldi szavazókörök

A külföldön élő állampolgárok előzetes szavazatainak nyilvántartásba vételével megkezdődött pénteken a parlamenti választás: a választási hatóság honlapján közölt adatok szerint a levélvoksolásra feliratkozottak alig több mint fele, 21 329, külföldön élő román állampolgár küldte be szavazatát a csütörtökön éjfélkor lejárt határidő előtt.

A diaszpórában élők számára 2016-ban tették lehetővé először, hogy – előzetes regisztráció után – levélben adják le szavazatukat, ez azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A levélvoksok száma nemcsak ahhoz képest elenyésző, hogy becslések szerint több mint négymillió román állampolgár él külföldön, hanem ahhoz képest is, hogy a román diaszpóra több ízben látványos bizonyítékát adta: nem közömbös az otthoni politikai történések iránt. A tavalyi elnökválasztás második fordulójában például minden tízedik voksot külföldön adtak le: a diaszpórában 944 ezren szavaztak, csaknem annyian, mint Bukarestben.

A bukaresti sajtó szerint a külföldön dolgozó román vendégmunkások attól tartanak, hogy nyomukba ered a román adóhatóság, ha a választási regisztráció során kiadják adataikat. A külföldi voksolás megszervezése ezért továbbra is a külügyminisztériumra hárul, amely most – a tavalyi elnökválasztásnál valamivel kevesebb – 748 szavazókört alakított ki.

Külföldön kétnapos lesz a voksolás. Szombaton és vasárnap is leadhatják szavazatukat a külföldön élő – és ezt kitelepedési útlevéllel vagy a befogadó ország tartózkodási irataival bizonyító – román állampolgárok. Mindenütt helyi idő szerint 9 és 21 óra között tartanak nyitva a szavazókörök, így román idő szerint már pénteken 20 órakor megkezdődik a szavazás az új-zélandi külképviseleten.

A külföldi választókerületből négy képviselő és két szenátor kerül a parlamentbe. Az egy mandátumra nem elegendő töredékszavazatok külföldről is bekerülnek az adott politikai alakulat országos kosarába, és adott esetben valamely hazai választókerületben járulhat hozzá egy többletmandátum megszerzéséhez.

Magyarországon a román nagykövetségen (Budapest, Thököly út 72.), és a Román Kulturális Intézetben (Budapest, Izsó u. 5.) két-két, Románia gyulai (Munkácsy u. 12.) és szegedi (Kelemen László u.5.) főkonzulátusán, illetve Biharkeresztesen a református templom melletti óvoda épületében (Damjanich u. 9.) egy-egy szavazókört alakítottak ki.

Ezekben a magyarországi lakcímet tartalmazó román áttelepedési útlevéllel lehet szavazni, illetve pótlistára iratkozhatnak fel és voksolhatnak azok is, akik a román személyazonossági iratok mellett egy magyar tartózkodási dokumentumot – lakcímkártyát, regisztrációs kártyát, (állandó) tartózkodási vagy letelepedési engedélyt, személyi igazolványt – is fel tudnak mutatni.

(Címlapkép: Kovács Zsolt)

Kapcsolódók

Kimaradt?