Emelik a béreket a csíkszeredai városházán

Rendkívüli tanácsülésén 20 százalékos béremelésről döntött Csíkszereda önkormányzata a városháza alkalmazásában állók számára. A városvezetés a megfelelő szakemberek megtartása, illetve alkalmazása érdekében döntött a „méltányosabb jövedelem” biztosítása mellett. Egész napos ügyeletet tartanak a parlamenti választások napján.

Hétfőn rendkívüli önkormányzati ülésen döntött a városháza dolgozóinak új bérrácsáról Csíkszereda városvezetése. Az önkormányzat dolgozói számára általánosan 20 százalékos béremelést szavaztak meg – mondta keddi sajtótájékoztatóján Korodi Attila polgármester. A döntéssel kapcsolatosan az elöljáró kifejtette: szeretnék az önkormányzati dolgozókat „méltányos, versenyképes bérezésben” részesíteni.

Mint elhangzott: az önkormányzat alkalmazásában jelenleg 177 személy van „a szakirodáktól a kertészetig”, ezen kívül 150 személy végez ápolói feladatokat csíkszeredai fogyatékkal élő személyek mellett. Utóbbiakat a béremelés nem érinti, mivel rájuk másfajta jogszabályok vonatkoznak. A bérnövekedés a 2021-es évre 2 millió 372 ezer lej plusz kiadást jelent a jelenlegi személyzeti kerettel számolva.

Korodi Attila hangsúlyozta: a bérnövekedés 2020-ban is lehetséges lett volna, „befért volna” az előirányzott bérkeretbe. Hozzátette: jelentős személyzeti növekedés nem várható a városházán. A polgármester elmondta: a bérnövekedést előkészítő folyamatok során szakmai elemzést végeztek, valamint a szakszervezetet is bevonták a döntéshozatalba. E folyamat során figyelembe vették, ki milyen feladatot végez, valamint azt is, hogy más megyeszékhelyeken milyen bérrácsokat alkalmaznak.

A mostani emeléssel az alkalmazottak fizetése más megyeszékhelyekhez viszonyítva az átlaghoz közelít, de nem éri el azt – szögezte le Korodi Attila. A bértárgyalások során az önkormányzat feltételeket is meghatározott. Ezek szerint a városháza minden szakosztályának támogatnia kell a digitalizáció folyamatát.

Azt is leszögezték, hogy december 1-jétől az alkalmazottak hivatalban töltött munkaidejének meghatározására használják a be- és kilépéshez a mágneskártyás leolvasó-rendszert. A harmadik feltétel, hogy december végéig minden osztály végegesítse a különböző ügyintézésekhez köthető belső procedúra-javaslatait. A polgármester szerint az előnyösebb bérezés hozzásegíti a városházát ahhoz, hogy megfelelő szakembereket alkalmazzon.

Biztonságos lesz a szavazáson való részvétel

Korodi Attila polgármester a sajtótájékoztatón közölte: Csíkszereda 34 141 szavazópolgára a városban kialakított 23 szavazókörben biztonságos körülmények között élhet a demokratikus jogával a december 6-i, vasárnapi parlamenti választások alkalmával. Mint rámutatott: a szeptember 27-i önkormányzati választásokkor a szavazókörzeteknek biztosított fertőtlenítőszerek elegendőnek bizonyultak, és ezúttal is rendelkezésre állnak majd kézfertőtlenítők, védőkesztyűk és -maszkok.

A szavazókörzetek bejáratánál sátrakat is elhelyeznek eső, havazás esetére. A polgármesteri hivatal összesen 44 személlyel segíti a szervezési munkát. Korodi Attila polgármester a szavazáson való részvételre buzdította Csíkszereda lakóit.

A szavazás napján állandó ügyelet válaszol a szavazással kapcsolatos kérdésekre a 0726 242103-as telefonszámon, és a Lakosságnyilvántartó közszolgálat, valamint a városháza pénztára is nyitva tart azon ügyfelek számára, akik sürgősen személyi igazolványt igényelnek a szavazás miatt: szombaton 8.00 és 16.00 óra között, vasárnap 7.00 és 21.00 óra között fogadják az ügyfeleket.

(Borítókép: archív|Mihály László)

Kapcsolódók

Kimaradt?