Lewis Hamilton pert vesztett a Hamilton cég ellen

A hétszeres Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton három évvel ezelőtt pert indított a Hamilton néven 1892 óta órákat gyártó vállalat ellen. A versenyző jogi képviselői arra hivatkoztak, hogy a Hamilton megtévesztő módon árul órákat ezen a néven, mivel a cégnek nincs köze Lewis Hamiltonhoz.

Elvetette az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) azt a keresetet, amelyet Lewis Hamilton hétszeres Forma-1-es világbajnok ügyvédei nyújtottak be, és amelyben azt kérték, hogy tiltsák meg a Hamilton International luxusórákat gyártó cégnek a Hamilton márkanév alatt forgalmazott termékeik piacra dobását - írja a Daily Mail című brit lap.

A bíróság érvelése szerint az autóversenyzőnek nincs kizárólagos joga a Hamilton név használatára, és amúgy is az amerikai óragyártó cég már a 19. század végén elkezdte használni ezt a márkanevet.

A Hamilton gyárat 1892-ben alapították a pennsylvaniai Lancaster városában, ahol 2007-ig működött. Ekkor fúzionált a svájci Swatch-csoporttal, de az ikonikus márkanevet továbbra is használja. A Hamilton büszkén hirdeti magáról, hogy a 20. század elején az amerikai légiposta alkalmazottait látta el órákkal, valamint a mai napig Hamilton órákkal mérik az időt a Red Bull Air Race világbajnokságon. Az idők során olyan ismert személyiségeknek, mint Marlene Dietrich, Elvis Presley és Lloyd B. Johnson amerikai elnök is Hamilton órája volt. 

Lewis Hamilton ügyvédei azért indítottak keresetet a Hamilton International ellen, mert az óragyártónak exkluzív európai védjegye van a névhasználatra. Az EUIPO azzal az indoklással vetetett el a Forma-e-es pilóta keresetét, hogy az óragyártó a "Hamilton" nevet védette le, nem a "Lewis Hamilton"-t, és amúgy is, senkinek sem áll jogában levédetni saját vezetéknevét, különösen akkor, ha az egy eléggé elterjedtnek számít.

A bíróság arra kötelezte Lewis Hamiltont, hogy térítse meg a Hamilton International cég 893 fontos perköltségét.

Kimaradt?