Sikeres művész lett a román szamárból brit földön

Jól kereső művész lett egy román szamár Nagy-Britanniában: akár száz fontot is elkérnek azért a festményért, amelyet ő maga fest, ecsetjét a szájában tartva.

festoszamar

Az internetnek köszönhetően a patás négylábú hamar ismertté vált, részben ezzel is magyarázható a nem éppen alacsony ár.

A Romániából elszármazott szürkeség tíz perc alatt is képes megalkotni művét, amelyért a vevő summás árat ad majd. Színhasználata nem finomkodó, sőt meglehetősen erős. Arról nem szól a fáma, hogy a színeket is ő keveri-e ki, és ő mártogatja-e bele az ecsetet a festékbe, a lényeg: ha ecsetet kaphat a szájába, nincs megállás.

festoszamar gazdival

Patty a bristoli HorseWorld Visitor Centre-ben él. Egy szép napon meglátta, hogy idomítója festeget, és rögtön ki akarta próbálni ő is. Úgyhogy megkapta a szükséges felszerelést, és három hét alatt megtanult festeni.

A nyolc éves szamarat egy másik patással együtt 2005-ben mentették meg, miután Romániából a britekhez került.

Kimaradt?