FRISSÍTVE – Ismét megszavazta a szenátus a Trianon-törvényt

FRISSÍTVE: A román szenátus változatlan formában ismét megszavazta szerdán az államfő által megfontolásra visszaküldött Trianon-törvényt, amely ünnepnappá nyilvánítja június 4-ét, a Magyarországot területe kétharmadától megfosztó, első világháborút lezáró békeszerződés évfordulóját.

Klaus Iohannis felülvizsgálati kérelmében azt kifogásolta, hogy a több szakértő és civil szervezet által bírált törvénytervezet autentikus és tartalmas közvita nélkül született, ezért a jogalkotási folyamat újrakezdésére, történészek, kutatók, a civil szféra bevonására kérte fel a parlamentet.

A szenátus szerdán a szociáldemokrata többség 76 szavazatával (52 ellenében) az elnök érveit elutasítva eredeti formájában küldte tovább a tervezetet a végső döntés meghozatalában illetékes képviselőháznak. Ezúttal nemcsak az RMDSZ ellenezte a Trianon-törvény ismételt elfogadását, hanem az államfő volt pártja, a kisebbségben kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) is.

A kétkamarás parlament képviselőháza májusban valamennyi román párt és a – nem magyar – kisebbségi frakció támogatásával, illetve az USR tartózkodása közepette, nagy többséggel fogadta el a szociáldemokrata többség törvénykezdeményezését, amely a „trianoni szerződés napjává” nyilvánítja június 4-ét Romániában.

A jogszabály értelmében a kormánynak és a helyi hatóságoknak gondoskodniuk kell arról, hogy június 4-én kitűzzék a köztereken Románia nemzeti lobogóját. A törvény felhatalmazza a hatóságokat, hogy logisztikai vagy költségvetési támogatást nyújtsanak a trianoni szerződés jelentőségét tudatosító rendezvények megszervezéséhez, amelyekről a román közszolgálati médiának is be kell számolnia.

A román törvényhozók arra számítottak, hogy az államfő kihirdeti a törvényt a trianoni szerződés századik évfordulója előtt. Iohannis azonban ezt nem tette meg, hanem először az alkotmánybírósághoz fordult arra hivatkozva, hogy a törvény sérti a diszkrimináció tilalmát és a polgárok jogegyenlőségét garantáló előírást, és inkább politikai nyilatkozat, mintsem egy jogokat és kötelezettségeket meghatározó jogszabály. Az alkotmánybíróság júliusban elutasította az óvást, de Iohannis ezt követően sem hirdette ki a törvényt, hanem szeptemberben visszaküldte megfontolásra a parlamentnek.

A tervezetet kidolgozó Titus Corlățean szociáldemokrata (PSD-s) szenátor szerint a törvény kihirdetésének megtagadása nemzetellenes gesztus volt Iohannis részéről, amelynek „meg fogja fizetni a politikai árát". A volt külügyminiszter Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter május 26-i bukaresti látogatásával hozta összefüggésbe azt, hogy Iohannis nem hirdette ki a centenárium előtt a Trianon-napot Romániában ünneppé nyilvánító törvényt.

A képviselőházban, amely a megfontolásra visszaküldött Trianon-törvényről a végső döntést hivatott meghozni, a PSD-nek nincs többsége, de volt kormányzati partnerei rendszeresen támogatják kezdeményezéseit.

Fejér László Ödön: Trianon sosem lesz a romániai magyarok ünnepe

A törvénytervezet nem változtat azon a tényen, hogy miközben Trianon napja a romániai magyarság számára szomorú emlék, a román nemzet számára érthetően öröm – mondta Fejér László Ödön, az RMDSZ Kovászna megyei szenátora a tervezet vitáján. „Láthatjuk, hogy nem lehet erről a témáról racionális vitát nyitni, ennek a tervezetnek az egyetlen célja a magyar közösség támadása” - jelentette ki

Az RMDSZ szenátusi frakciója a tervezet ellen szavazott. A frakció nevében felszólaló frakcióvezető-helyettes hangsúlyozta: „A többség mindig felelős a kisebbségekért, ahogyan a parlamentnek is felelőssége olyan törvényeket alkotni, amelyek a társadalom jólétét szolgálják. Hagyjuk tehát a történelmet a történészekre, hasznosabb lenne olyan tervezetekről tárgyalni, amelyekkel az emberek életét jobbá tehetjük, és amelyekkel a két közösség, a kisebbség és a többség közötti párbeszédet előmozdíthatjuk.”

Fejér arra intette a szenátus plénumát, hogy az etnikai feszültségeket keltő kezdeményezések helyett megoldásokat kell keresni az egészségügyi, gazdasági, oktatásügyi problémákra.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?