Fazakas Miklós zilahi alpolgármester: Erdélyben nekünk az egységben van az erőnk

Fazakas Miklós, Zilah alpolgármestere a szeptember 27-i választásokon az RMDSZ polgármesterjelöljetként is megméretkezik. Az elmúlt éveket eredményesnek értékeli a szilágysági megyeszékhely fejlődése szempontjából, a magyarság szemszögéből a Wesselényi Református Kollégium felújítását, valamint a magyar nyelvű helységnévtábla kihelyezését tartja a legfontosabb megvalósításnak. Azt vallja: „a száz éves tapasztalatunkból kiindulva, mondhatjuk azt, hogy ahol a magyarság összefogott, ott ma is van otthona! És sajnos ennek az ellenkezője is igaz”. Interjúnk jelöltbemutató sorozatunk része.

Hittel, ésszel, a közösséggel vezetett város. Miben más az ilyen irányítás alatt lévő Zilah?

Keresztyén, Istenben hívő családból származom, ezért mindig fontos volt számomra a hit, és annak megélése. Isten segítségével szép eredményeket értünk el, a város sokat fejlődött az elmúlt időszakban. Azt vallottam, hogy hinni kell, bízni, aztán az álmokat észszerűen, Isten segítségével megvalósítani. Mindig arra törekedtem, hogy jó döntéseket hozzak, ezért sokszor kikértem az érintettek, a lakosok véleményét, mert számított, mi a kedvező számukra, ugyanis azért vagyok alpolgármester, hogy mindent megtegyek a város fejlődéséért, a lakosok életszínvonalának növeléséért, és hogy jól és otthon érezzék magukat itt Zilahon.

Az elmúlt időszaknak számtalan olyan megvalósítása van, amelyre méltán lehetnek büszkék a zilahiak. Ön mire legbüszkébb?

Közös erővel négy eredményes évet tudhatunk magunk mögött. Utakat, utcákat aszfaltoztunk, intézményeket, iskolákat, óvodákat újítottunk fel, parkosítottunk, parkolókat hoztunk létre, elektromos buszokat vásároltunk, tömbházakat hőszigeteltünk, új piaccsarnokot építettünk, bicikliutakat létesítettünk, ingyenessé tettük a diákoknak a tömegközlekedést, földalatti hulladékgyűjtő tárolókat helyeztünk el, erdei utakat újítottunk.

Akik követik az önkormányzat oldalát, már a héten észrevették, hogy megváltozott a hivatal honlapja, arculata. Mindez azért történt, hogy a jelenlegi helyzetben, amikor a lakosok egészsége a legfontosabb, biztosítani tudjuk az online ügyintézést és a könnyebb információátadást. Ezért volt jó kezdeményezés hónapokkal ezelőtt az adók vagy más befizetések, kérvények leadásának online történő intézése is.

A zilahiak környezettudatos, tiszta lakóhelyre vágynak, amely okos megoldások segítségével könnyíti meg a mindennapi teendőket. Ezért 20 elektromos autóbuszt vásároltunk, bevezettük az e-jegy kibocsátórendszert, zöldövezeteket modernizáltunk, parkokat újítottunk fel, piknikhelyet hozunk létre és számos tömbházat, városi intézményt hőszigeteltünk.

Magyarként az egyik legnagyobb megvalósításnak a magyar nyelvű helységnévtáblát, a város bejáratánál levő többnyelvű üdvözlőtáblát tartom, mert el kellett teljen közel 30 év, hogy ez létrejöhessen, és örülök, hogy ezt sikerült megvalósítani. Alpolgármesterként pedig minden olyan kivitelezésnek örülök, amivel a város lakosainak jobb életszínvonalát sikerült elérnünk, aminek a helyi lakosok örülnek, és amivel ők is elégedettek, mert a tőlük kapott pozitív visszajelzésből tudjuk, hogy jó munkát végeztünk.

Milyen a magyar oktatás helyzete a városban? Milyen konkrét lépések születtek, születnek az oktatás fejlesztésének érdekében?

Addig, amíg magyar tannyelvű óvodák és iskolák épülnek és újulnak nincs okunk a panaszra. Mi minden szükséges feltételt biztosítunk, a jó kezdeményezéseket támogatjuk, hogy gyerekeink kiváló körülmények között tanulhassanak. Így valósulhatott meg a Dávid Keresztyén Óvoda és Bölcsőde, vagy épül majd meg az új református iskola, bölcsőde, de szintén az idén sikerült felújítani és átadni a Zilahi Református Wesselényi Kollégium épületét is. Most már a szülőkön múlik, hogy mennyire élnek az adott lehetőségekkel. Célszerű lenne, hogy a gyerekeiket magyar tannyelvű iskolákba, óvodákba vagy osztályokba írassák, hogy a kiharcolt eredményeinknek ötven év múlva is meg legyen az értelme. Örülnék, ha majd akkor is tanintézményeink telve lennének magyar ajkú diákokkal, és a következő generáció azon dolgozna, hogy újabb magyar tannyelvű intézményeket építsen.

Mi a vasárnapi választások tétje?

A száz éves tapasztalatunkból kiindulva, mondhatjuk azt, hogy ahol a magyarság összefogott, ott ma is van otthona! És sajnos ennek az ellenkezője is igaz. Ha engedjük szétporladni nemzetünket, ha nem mutatunk egységes erőt fel egy-egy választás alkalmával, akkor a romániai politikai életben is gyengülni fog a hangunk. Akkor nem tudunk olyan súllyal kiállni iskoláinkért, óvodáinkért, magyar kulturális programjainkért, magyar ünnepeinkért, magyar helységnévtábáinkért és minden olyan ügyért, ami valójában csak nekünk, magyaroknak fontos.

Miért lenne fontos az, hogy az RMDSZ jelöltje nyerje meg a polgármesteri tisztséget?

A tét az, hogy lesz-e kellő képviselete a magyar ügyeknek a városvezetés szintjén. Rendkívül lényeges az, hogy milyen százalékban megyünk el szavazni és ha már elmegyünk akkor mennyire egységesen szavazunk. Itt, Erdélyben nekünk az egységben van az erőnk, csak így tudunk egy hatékony érdekképviseletet fenntartani, csak így tudunk nyomatékosan beleszólni a minket érintő döntésekbe.

Polgármesterként mit tekintene a legnagyobb feladatnak? Mik a legfőbb kihívások?

Két alpolgármesteri mandátummal rendelkezem, a kellő tapasztalatom, rálátásom megvan a közügyekre, tudom, mit várnak el, mit szeretnének még a zilahi lakosok. Úgy érzem, hogy még tudnék tenni az érdekükben, a város fejlődéséért, ugyanakkor a helyi magyarságnak szüksége van egy olyan jelöltre, akihez bizalommal fordulhatnak, és aki közbenjárna az ügyükért. Legnagyobb feladatom a megkezdett munkálatok folytatása lenne, és azért dolgoznék, hogy újabb pályázatokat nyerjünk meg, a legnagyobb kihívás pedig az eredményes kivitelezés lenne. Szívvel, lélekkel a magyarság ügyét szeretném tovább lendíteni.

Hogyan egyeztethető össze a politika és a hit? Milyen az önkormányzat kapcsolata az egyházakkal?

„Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát!” – írta Reményik Sándor. Ezzel mi is így vagyunk, mindkettő létfontosságú számunkra. Mindig jó viszonyban voltunk az egyházak és az oktatási intézmények vezetőivel. Ami pedig a hitet és a politikát illeti, elmondtam, lélekben fejlődni csak hit által, tudást szerezni pedig az iskolában lehet. Mindkettő esszenciális, mert így tudunk kiegyensúlyozott életet élni. Az önkormányzatban végzett munka pedig összekötő híd. Ez utóbbit többnyire a munkahelyemen végzem, bár sokszor a munkát hazaviszem, így több időt is politizálok, bár jobban szeretem a közösség érdekében dolgozom kifejezést. A hitet pedig naponta megélem, tehát azt is mondhatom, hogy hittel politizálom.

Milyen konkrét tervei, célkitűzései vannak a következő évekre nézve?

A következő időszakban befejezzük az elkezdett fejlesztéseket. Kerékpárutakkal kötjük össze intézményeinket, iskoláinkat és a szomszédos településeinket. Folytatjuk az új parkolóhelyek kialakítását a tömbházak körül. Út- és járdafelújítással teszünk azért, hogy a városunkban biztonságos legyen a közlekedés. Új utcákat építünk, amelyek összekötik negyedeinket.

A régi, leromlott állapotú épületeinket felújítjuk, hasznossá tesszük a közösség számára. Felújítjuk a tereinket, műemléképületeinket: modernizáljuk a Wesselényi és a Márvány teret, szabadtéri színpadot építünk a város központjában, folytatjuk a város parkosítását. Korszerűsítjük a közvilágítást: a régi, elöregedett közvilágítást korszerű és minimális energiát igénylő LED-technológiára cseréljük, minden gyalogos-átkelőhelyet és utcát kivilágítunk a városlakók teljes biztonsága érdekében. Új, biztonságos játszótereket építünk lakónegyedeinkben a gyermekek, fiatal családok számára. Megszervezzük az idősek és a kiszolgáltatott helyzetben lévők nappali ellátását. Új sportpályát létesítünk a Morii övezetben. Fedett tanmedencét építünk, ahol úszásoktatási lehetőséget teremtünk a diákok számára, és kikapcsolódási lehetőséget a zilahiaknak.

Felújítjuk és felszereljük a város oktatási intézményeit, hogy megfelelő körülmények között tanulhassanak diákjaink. Támogatjuk az új oktatási intézmények létrehozását. Óvodát és bölcsődét építünk a Meszes negyedben. Az a célunk, hogy ösztönözzük a szakmunkásképzést, ezért pénzügyi alapot különítünk el a duális képzésben tanuló diákok ösztöndíjára. Támogatjuk az oktatási intézményeink és a helyi vállalkozóink közös projektjeit, mert ez által jól képzett szakembereink lesznek itthon.

Digitális eszközöket és internet-hozzáférést biztosítunk minden iskolánknak. Innovációs Oktatási Központot hozunk létre, ahol fiataljaink szakmai továbbképzésen és átképzésen vehetnek részt, valamint idegen nyelveket tanulhatnak.

Kapcsolódók

Kimaradt?