Az erdélyi magyar fiatalok képviselőjelöltjeként indul Oltean Csongor a parlamenti választásokon

Oltean Csongor, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) elnöke az erdélyi magyar fiatalok képviselőjelöltjeként indul a 2020-as parlamenti választásokon – közölte a MIÉRT sajtóirodája. A jelölt csütörtökön, kolozsvári sajtótájékoztatóján mutatkozott be, ahol hangsúlyozta: jelölése nem az erdélyi régiók, s azon belül a megyék közötti alku tárgya, hanem az RMDSZ partnerségében az egész erdélyi magyar fiatalság hangját szeretné képviselni a román parlamentben. 

„Ma nem születik egyetlen olyan törvény sem Románia parlamentjében, aminek valamilyen formában nem lenne hatása a fiatalokra. Ma egyetlen olyan kerettörvény sincs, amely nem befolyásolná a fiatalok jövőjét” – hangsúlyozta a jelölt.

„A fiatalok közül jövök, köztük élek szervezetten 12 éve, szórványban nevelkedtem és több mint 10 éve Székelyföldön élek, ott alapítottam családot. Több éve pedig megismertem testközelből Erdély összes megyéjét: ismerem a tömb és a szórványban élő fiatalok igényeit is” – tette hozzá Oltean Csongor, majd megköszönte kollégái támogatását.

Partium nevében Tőtős Áron, a MIÉRT elnökhelyettese szólalt fel, aki elmondta: az önkormányzati kampány ebben az évben egybeesik a parlamenti jelöltállítással. A MIÉRT vezetőtanácsa korábban meghozta a döntést, amely értelmében az erdélyi fiatalok jelöltjének egy biztos bejutó helyet kér a parlamenti listán.

„Azt kérjük, hogy a fiatal jelöltnek szánt bejutó hely ne a megyei vagy területi politikai viták tárgya legyen, hanem erre vonatkozóan szülessen egy döntés, amelyre egyébként korábban volt precedens: a ’90-es években az RMDSZ ajánlott bejutó helyeket a MADISZ-nak, de volt hasonló példa a későbbiekben, 2016-ban, amikor a szórvány jelöltje, valamint az MPP jelöltjei kaptak bejutó helyet a parlamenti listákon” – emelte ki az elnökhelyettes.

Székelyföld nevében Kovács Szécsi Attila, a Csík Terület Ifjúsági Tanácsának (CSTIT) elnöke kifejtette, Oltean Csongor jelölése nem háromszéki, de még csak nem is székelyföldi lobbi, hanem a MIÉRT közösen döntött így. A szervezet célja, hogy erőteljesen lépjen fel a közéleti kérdésekben, ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, minthogy az önkormányzati választásokon majdnem ezer MIÉRT-es méretteti meg magát, tudatta.

Balázs Botond, a Medgyesi Madisz elnöke a szórvány képviseletében elmondta: „A MIÉRT-tel azon dolgoztunk az elmúlt időszakban, hogy Bukarestben is partnereket keressünk az erdélyi fiatalokat érintő kérdésekben. Jó viszonyt ápolunk a Romániai Ifjúsági Tanáccsal (CTR), vannak partnereink minden román párt ifjúsági képviselőivel, akikkel közösen tudunk megoldást találni az ifjúságot érintő kérdésekben.”

A sajtótájékoztató végén a jelölt és a megyei ifjúsági vezetők szimbolikus aláírással szentesítették az összefogást.

Kapcsolódók

Kimaradt?