Ki sajátította ki az alkotmánybíróság jogkörét?
Rendkívüli ülés összehívását kéri Augustin Zegrean alkotmánybírósági elnöktől a taláros testület egyik tagja, Tudorel Toader azt tisztázandó, hogy ki és milyen felhatalmazással küldött hibaigazítást a Hivatalos Közlönyhöz a július 29-i népszavazás ügyében hozott korábbi döntéshez.
Tudorel Toader szerda este elmondta, ő augusztus 3. óta szabadságon van „valahol Vrancea megyében” és az ő értelmezésében az Alkotmánybíróság akaratát az egy nappal korábban hozott döntés jelenti.
Mint ismeretes, a taláros testület augusztus 2-án kérte átiratban a kabinetet, hogy tisztázza, hány személy szerepel az állandó választói névjegyzékben. Azonban a testület sajtóközleményében és az ülés jegyzőkönyvében nem ugyanaz szerepelt, mint a kormánynak küldött átiratban. A félreértés folytán a kormány a „mini-népszámlálást” fontolgatott, amit aztán Victor Ponta kormányfő kedden lefújt.
Az alkotmánybíróság hétfői pontosításából kiderült, hogy nem a választói névjegyzék aktualizálását kérték, hanem azokat az aktualizált választási listákat, amelyek alapján a referendumot megszervezték. Tudorel Toader szerint ennek az utólagos pontosításnak a meghozatalába őt nem vonták be, a sajtóból értesült róla.
Mint korábban írtuk, az Alkotmánybíróság eredetileg szeptember 12-i határidővel igért döntést a TraianBăsescu felfüggesztett államfő leváltására kiírt referendum érvényességét illetően. Utólag a taláros testület augusztus 31-re módosította a következő plenáris ülés időpontját, amikorra pontosításokat vár a hatóságokról is a választói joggal rendelkező román állampolgárok számát illetően.