Nem panaszkodhatnak tanácstalanságra a magyarországi miniszterek

Közel ezer külsőst foglalkoztatnak a minisztériumi tárcák Magyarországon, magánszemélyeket és vállalkozásokat egyaránt.

A Nemzetgazdasági Minisztérium több mint félezer külső személyt foglalkoztat. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) közel kétszáz külsős céget és embert foglalkoztat a legkülönbözőbb célokra, de még a legszerényebb tárca is tucatnyi megbízást szervezett ki házon kívülre. {loadposition OTP}

A legtöbb külsőst vizsgafeladatok írására és lektorálására használják, de tanulmányírásra, sajtófigyelésre, kommunikációs tanácsadásra is igényt tartanak, emellett a fotóválogatástól a kegyeleti ügyek intézésén át a klasszikus jogi tanácsadásig is ellátnak egy sor feladatot a külsősök.

– A Fidesz a választások előtt azt ígérte, hogy olcsóbb lesz a struktúra, ehhez képest sok külsőst és politikai tanácsadót foglalkoztatnak – vélte Vasali Zoltán politológus, aki szerint a tanácsadók nagy része bizalmi alapon vagy a korábbi érdemeik elismerése végett egyfajta jutalomként kapják a megbízást, így teljesítményük nem igazán értékelhető.

A legjövedelmezőbb szerződése a Századvég cégcsoportnak van, amely 2014 végéig havi 87 millió forintért adhat tanácsokat a Nemzeti Fejlesztési Miniszté¬riumnak. A Miniszterelnökséget leszámítva összesen 92 politikai tanácsadó szolgál az állami vezetők mellett. A politikai tanácsadók fizetése évente több mint 600 millió forintra rúg.

matolcsy rogan

– Alapvetően a minisztériumi feladatok ellátását a saját erőforrásainkkal látjuk el, külső erőforrást csak rendkívül indokolt esetben veszünk igénybe – válaszolta a legtöbb külsőst foglalkoztató tárca vezetője, Matolcsy György egy ellenzéki képviselőtársa írásbeli kérdésére.

Legtöbben a KIM-ben, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériumában szolgálnak, utóbbi helyen az egykori olimpiai úszóbajnok Czene Attila államtitkárnak szintén úszó olimpiai bajnok kollégája, Rózsa Norbert ad tanácsokat havi 600 ezer forintért. De a politikai tanácsadók között találunk egy ferencvárosi vezérszurkolót is, akit a Honvédelmi Minisztérium alkalmaz.

Kimaradt?