Mennyibe kerül egy koronavírusos beteg kórházi kezelésének költsége?

Saját zsebből a legtöbben ki sem tudnák fizetni a kórházi ellátás költségeit, ha koronavírusos diagnózissal utalnák be, és intenzív kezelésre szorulnának.

A vírusfertőzöttek gyógyítását azonban az állam fizetni – azokét is, akiknek nincs egészségbiztosításuk – a kórházak pedig akár több ezer lejes számlát is benyújthatnak egy-egy páciens után – derült ki a Digi24 televízió Gorj megyében forgatott riportjából.

Attól függően, hogy a fertőzött személy állapota mennyire súlyos, illetve milyen hosszú időt tölt a kórházban, az ellátásának a költségei 7-800 lejtől 16 ezer lejig terjedhetnek. A Târgu Cărbunești-i kórház menedzsere, Constantin Tîrziu elmondta, hogy az intézmény átalakítása COVID-19-kórházzá megpróbáltatás elé állította mind a személyzetet, mind a város és vonzáskörzete lakosságát, akik emiatt más egészségügyi intézményt kell keressenek, minden egyéb orvosi problémával. A koronavírus-fertőzöttek kezelésének költségei pedig elvonják a pénzt más, előre eltervezett beruházásoktól.

„A tünetmentes beteg kezelése 7-800 lejbe kerül, de akik súlyos állapotba kerülnek, vagy hosszú időt töltenek a kórházban, amíg negatív tesztjük lesz, akár 16 ezer lejébe is kerülhetnek a kórháznak” – mondta. Hozzátette: eddig átlagban 7500-8000 lejt költöttek egy-egy páciensre.

 

A Gorj Megyei Sürgősségi Kórházban erre a célra fenntartott 75 ágyból jelenleg 53-at foglalnak el a koronavírus-fertőzöttek. „Ha átlagosan tizenkét napot töltenek nálunk, körülbelül tízezer lejbe kerül az ellátás egy főre, ehhez még hozzáadódik az étkeztetési költség, a gyógyszerek és analízisek ára” – magyarázta Florin Nițu, az intézmény sajtószóvivője.

A kórházakat fenntartó megyei önkormányzat eddig a két kórház esetében több 600 ezer, illetve több mint egymillió lejjel emelte meg a költségvetésüket, hogy fedezhessék ezeket a kiadásokat.

(Nyitókép: Illusztráció | digi24.ro)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?