A román közvéleményben néhány éve elharapózott a legenda, amely szerint Mária királyné személyes befolyása és főleg varázsa billentette a mérleget Románia javára az 1919-es párizsi békekonferencián. Margaret MacMillan Békecsinálók című kötete cáfolja ezt a hiedelmet.

A román sajtó időről időre Románia valaha volt legnagyobb diplomatájává "avatja" Mária királynét, Ferdinánd egykori román király feleségét. A legenda szerint az I. világháborút lezáró béketárgyalásokon Mária "többet ért el néhány nap alatt, mint a politikusok egy egész hónap alatt". Az előbbi idézet történetesen az Adevărul legfrissebb ilyen írásából származik, de az évek során mások is megfogalmazták, hogy Nagy-Románia határainak a kijelölésében az egykori királyné fontos, ha nem egyenesen meghatározó szerepet játszott az 1919-es párizsi békekonferencián.

Az I. világháborút lezáró békeszerződésekről könyvtárnyi irodalom született. Margaret MacMillan Békecsinálók című műve egyebek mellett azzal emelkedik ki a sorból, hogy a béketárgyalásokról élő, már-már riportszerű beszámolót ad az olvasó kezébe, másrészt számtalan forrást feldolgozva rendkívül éles képet fest a béketárgyalásokban érdekelt, illetve azokban részt vevő felekről - a békecsinálókról.

A kötet külön fejezetet szentel Romániának, és ebben kitér Mária párizsi útjára is. MacMillan szerint a királyné számára a "shoppingolás" legalább annyira fontos volt, mint a békekonferencia. Ráadásul messze nem tett annyira jó benyomást, mint ahogyan azt ő vagy rajongói látták vagy láttatni szeretnék.

A királyné "sikereinek" fő forrása ő maga, pontosabban az események után évekkel írott "naplója". A mondás szerint a szentnek is maga felé hajlik a keze, és Mária korántsem volt szent, és főleg szerénységgel nem volt vádolható. Ezt jól mutatja például, hogy az egykori francia miniszterelnöknek, Clemenceau-nak úgy mutatkozott be - a visszaemlékezései szerint -, mint aki személyesen harcolt a világháborúban. Sokat elmond a korabeli viszonyokról és a királyné jelleméről, hogy Mária következetesen "minisztereimről", "országomról", "hadseregemről" beszélt, a királyt pedig egyszerűen ignorálta.

Egy alkalommal elmondta, hogy Párizsban "olvashatatlanul hosszú" levelet kapott tőle, de Ferdinánd szerencsére azzal kezdte, hogy maradéktalanul megbízik benne, így nem is kellett végigolvasnia a levelét. MacMillan megemlíti, hogy négy gyereke közül mindössze egyet - "a későbbi katasztrofális királyt", II. Károlyt - nemzett a férjével, az őt Párizsba elkísérő három lányának apja vélhetően Joe Boyle kanadai bányamágnás volt. A triviális részlet abban az értelemben lehet fontos mégis, hogy Mária tudatosan használta, amit az utókor szexepilnek nevez.

Kétségtelen, hogy Viktória angol királynő unokájaként sok ajtó megnyílt előtte, és a sajtóbeszámolókban kiemelt szőke hajával, gondosan kimunkált megjelenésével sokakat elbűvölt; egyesek szórakoztatónak tálalták, mások viszont idegesítőnek vagy egyenesen botrányosnak.

Wilson a fogát csikorgatta

Legnagyobb kudarca Párizsban éppen a béketárgyalásokat nagyban meghatározó Woodrow Wilson volt, írja MacMillan. A találkozó előtt "bájosan megkérdezte Balfourtól (Arthur James Balfour, brit külügyminiszter), hogy az amerikai elnökkel elsőként a legújabb ruhaszerzeményeit hozza szóba vagy a Nemzetek Ligáját", ami közismerten Wilson szívügye volt. "Kezdje a Nemzetek Ligájával, és fejezze be rózsaszín hálóinggel. Ha Lloyd George-al beszélne, indíthatna a rózsaszín hálóinggel" - tanácsolta az államférfi.

Mária megfogadta a tanácsot, de csak részben. "Az első találkozásukkor sokkolta (Wilsont) azzal, hogy a szerelemről kezdett beszélni" - írja MacMillan. Majd idézi Graysont, Wilson orvosát: "Soha korábban nem hallottam egy hölgyet ilyesmiről beszélni. Őszintén mondom, azt se tudtam, hova bújjak a szégyentől."

Ezután a királyné meghívatta magát ebédre az amerikai elnökhöz "egy-két kísérőjével együtt". Félórás késéssel és tízfős társasággal "toppant be". Wilson annyira ideges volt, hogy az asztal mellett ülve a fogát csikorgatta, ahogy az egyik jelenlevő később felidézte, mintha a várakozás minden percében egy-egy darabot harapott volna ki Romániából...

A királyné ezzel szemben úgy emlékszik, hogy a találkozó jól ment. "Érveltem, magyaráztam, számtalan lándzsát törtem. (...) Elő arcot adtam az országomnak" - írta a visszaemlékezéseiben. Mária tényleg azt gondolta, hogy a népe számára hasznosan töltötte az időt Párizsban, jegyzi meg MacMillan.