Részegen baleseteztek, el akarták tüntetni a nyomokat, ezért munkagépet is loptak

Balesetet okozott két részeg háromszéki fiatal, majd menekülés közben felborították az autót és egy rakodógépet is loptak, hogy kiemeljék a sáncból. Az ittasan okozott baleset nyomainak eltüntetése közben több bűncselekményt is elkövetett a 23 és 19 éves fiatalember.

A Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint vasárnap reggel 7 órakor riasztották a gidófalvi rendőröket, hogy a település egyik utcájában ismeretlenek összetörtek egy út szélén parkoló autót és elhagyták a baleset helyszínét. A nyomozóknak sikerült azonosítani a két tettest – egy 23 és egy 19 éves fiatalembert – akikről kiderült, hogy ittasan vezettek.

Mint kiderült a 23 éves fiatalember vezette az autót, Réty község felől, ám túl gyorsan hajtott, elveszítette uralmát a jármű fölött, és nekiütközött egy út szélén parkoló gépkocsinak, majd elhagyta a baleset helyszínét. Nem jutott messzire, ugyanis a 121A és 121E jelzésű megyei utak kereszteződésében ismét elveszítette uralmát az jármű fölött és egy útszéli sáncba borultak vele.

Ekkor döntöttek úgy, hogy eltüntetik a nyomokat. A sofőr gyalog ment egy céghez, amelynek udvaráról elvett egy teleszkópos rakodógépet, azt visszavezette a sáncba borult autójáig, és kiemelték onnan a járművet. A rendőrség szerint miközben a 23 éves férfi visszavitte helyére a rakodógépet, a 19 éves társa beült a balesetet szenvedett autóba, és azt Besenyő közelében megpróbálta elrejteni.

Miután a rendőrök azonosították az elkövetőket, megtalálták az elrejtett járművet is. Mindkét fiatalembert megszondáztattak, és a 23 éves férfi leheletében 1,50 mg/l alkoholszintet mértek, míg a 19 éves férfi leheletében 0,99 mg/l alkoholt mutatott a szonda. Mindkettejüket vérvételre kísértek, majd ittas vezetés, a baleset helyszínének elhagyása, a baleseti nyomok eltüntetése és lopás vádjával indítottak bűnvádi eljárást ellenük.

Kapcsolódók

Kimaradt?