A minimálbér háromszorosába kerül egy fegyenc Romániában

2400 lejébe kerül az államnak egy börtönlakó havi eltartása. Ebből a legnagyobb összeget – 1619 lejt – a személyzeti költségek viszik el, írja a citynews.ro.

A hírportál szerint az Igazságügyi Minisztériumot egy parlamenti képviselő faggatta ki nemrég a rabok ellátási költségeiről. A válaszból az is kiderül, hogy az idei évre 832 millió lejt különítettek el a központi költségvetésből a börtönök fenntartására, további 81 millió lej pedig saját bevételből származik, illetve vissza nem térítendő külföldi forrásokból.

Romániában 33 ezer személyt tartanak fogva 43 büntetés-végrehajtási intézetben, ezek közül egy női börtön, négy intézményben kiskorúakat tartanak fogva, illetve nyolc börtönkórház is működik az országban. Az intézményhálózat két javítóintézetet is működtet, valamint két szakoktatási intézményt, amelyben a börtönszemélyzetet képezik.

Az országban működő börtönök összesen 27,7 ezer helyet biztosítanak, a foglaltság 119 százalékos, ám az emberjogi előírásoknak megfelelően csak 19738 személyt lehetne elhelyezni a román büntetés-végrehajtási intézetekben, ezért az Európai Emberjogi Bíróság mércéje szerint 167 százalékos a foglaltság. 

Kimaradt?