Az ugandai elnök rokona a Temesváron holtan talált lány

Holtan találták temesvári bentlakás-szobájában az ugandai elnök feleségének unokahúgát. A 25 éves lány halála miatt gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indított in rem eljárást a rendőrség, írja a helyi sajtó információira hivatkozva a Digi24.ro.

Mercy Kajuma Birungi első éves mesteris hallgató volt a Temesvári Nyugati Tudományegyetemen, emellett Uganda romániai tiszteletbeli konzulátusán is asszisztens volt a Facebook-oldalán szereplő információk szerint. A lány édesanyja Yoweri Museveni ugandai elnök feleségének a testvére.

A Temes megyei rendőrség szerint vasárnap egy külföldi állampolgár, aki nem tartózkodott Romániában, telefonált a sürgősségre, és bejelentette, hogy Mercy Kajuma Birungi nem érzi jól magát, és orvosi segítségre van szüksége. A férfi által megadott cím hibás volt, ennek ellenére a mentősök kinyomozták, hogy melyik bentlakásban van elszállásolva a lány, az ajtaját azonban zárva találták.

Hétfőn a férfi, aki a tion.ro szerint az ugandai lány párja, ismét telefonált a sürgősségre, és jelezte, hogy nem tudja őt elérni. A mentősök ekkor már a katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) csapatával szálltak ki a helyszínre, és az ajtót betörve holtan találták a fiatal lányt.

A törvényszéki orvosok nem találtak erőszakra utaló nyomokat.

A ziaruldevest.ro úgy tudja, a lányhoz vasárnap egy magánmentő-szolgáltatás csapata szállt ki, akik az Antena 3-nak nyilatkozva azt állítják, hogy igenis megvizsgálták vasárnap este Mercy Kajuma Birungit, kezelést is kapott, és az orvos felajánlotta, hogy hív egy másik mentőt, amelyik kórházba szállítja, alaposabb kivizsgálásra, ezt azonban a lány elutasította, mondván, hogy nem érti, miért gondolta bárki is, hogy neki mentőre van szüksége. A mentősök nyilatkozata szerint azt is mondta, hogy három napig lázasnak érezte magát, de mivel nem volt lázmérője, nem mérte meg a testhőmérsékletét.

(Címlapfotó: Facebook)

 

Kapcsolódók

Kimaradt?