Több százan haltak meg a bozóttüzek füstje miatt Ausztráliában

A tavaly kezdődött ausztráliai bozóttüzek során keletkezett füst 445 ember halálát okozta, több ezren kórházba kerültek, az egészségügyi költségek meghaladták az 1,3 milliárd amerikai dollárt – derült ki kedden egy vizsgálat eredményének meghallgatásán.

A tavaly augusztustól idén márciusig tartó tűzvészben több mint 12 millió hektárnyi terület leégett, háromezernél több lakóház megsemmisült. Már az ország nyolc tartományából hatban pusztító lángokban 33 ember életét vesztette. A keletkezett füst miatt megromlott a levegő minősége az ausztrál nagyvárosokban, köztük Sydneyben és a fővárosban, Canberrában, ahol januárban elérte a veszélyességi szint negyvenszeresét is.

A természeti katasztrófák elleni fellépés készültségét, az arra adandó választ és a későbbi helyreállítást vizsgáló független bizottság szakértőinek megállapítása szerint a lángok keltette füst az ausztrál lakosság nyolcvan százalékát hátrányosan érintette. Fay Johnson, a Tasmániai Egyetem professzora, környezetvédelmi egészségügyi szakértőnő azt mondta, hogy a füstnek súlyosabb egészségügyi következményei voltak, mint maguknak a lángoknak.

A füsttel közvetlenül összefüggésbe hozható egészségügyi költségek elérték az 1,3 milliárd amerikai dollárt. Ez az összeg négyszer nagyobb annál, mint amit 2002 és 2003 Ausztráliában költöttek, amikor a kontinensnyi ország történetében a második legnagyobb és legsúlyosabb bozóttűz tombolt – hangoztatta Johnson.

Hozzátette, hogy 445 haláleset tulajdonítható a bozóttüzek keltette füstnek. Ezt egy, a kórházi felvételeket és a levegőminőség közötti összefüggéseket vizsgáló tanulmány mutatta ki. A felmérés azt is megállapította, hogy 3340 kórházi felvétel szív- és tüdőbetegséggel volt kapcsolatos, további 1373 pedig asztmatikus megbetegedéssel. Ezek mindegyike a bozóttüzeknek tulajdonítható – fejtette ki a kutató.

Kapcsolódók

Kimaradt?